Nyugdíjpénztárak: nyolcból már csak hat

A leendő nyugdíjasok kegyeiért nyolc magánnyugdíjpénztár szállt harcba 2004 végén; belőlük mára hat maradt, kettőt felvásároltak. Az intézményeket főleg nagynevű, ismert, tőkeerős cégek hozták létre, melyek komoly tapasztalatokkal rendelkeznek a nyugdíjbiztosítás területén.

A leendő nyugdíjasok kegyeiért nyolc magánnyugdíjpénztár szállt harcba 2004 végén; belőlük mára hat maradt, kettőt felvásároltak. Az intézményeket főleg nagynevű, ismert, tőkeerős cégek hozták létre, melyek komoly tapasztalatokkal rendelkeznek a nyugdíjbiztosítás területén. A nyugdíjspórolásról szóló törvénynek éppen ez volt a célja: a 300 millió koronás kötelező alaptőke és az egyéb szigorú feltételek a rendszer biztonságát szeretnék elérni, ennek egyik feltétele, hogy kizárják a rövid távú haszonra törekvő cégeket.

A lakosságnak már csak alig három hónap áll rendelkezésre ahhoz, hogy válasszanak közülük; a nyugdíjpénztáraknak ugyanennyi idő alatt kell biztosítaniuk a törvény által előírt minimális ügyfélszámot – vagyis legalább ötvenezer szerződést kell tudniuk felmutatni 2006. június végén. Ezt a feltételt azonban már minden meglévő pénztár teljesíti, igaz a pontos ügyfélszámot csak június 30. után lehet nyilvánosságra hozni. A pénztárak, illetve alapjaik által kezelt vagyon nagysága azonban sokat elárul; ez alapján az első kettő az Allianz és a Wintherthur, őket követi kissé lemaradva a VÚB és az ING, a sort a ČSOB és az Aegon zárja.

Nyugdíjpénztárat akkor is válthat az ügyfél, ha elégedetlen a gazdasági eredményekkel, vagyis a pénztár által biztosított hozamokkal. Erre félévente nyílik illetékmentesen lehetősége. Egyes elemzők szerint a szlovák piacon mintegy 4-5 intézmény számára van hely, elképzelhető, hogy idővel olyan nyugdíjpénztár is megszűnik, melynek sikerült ugyan teljesítenie az előírt feltételeket, de a viszonylag alacsony ügyfélszám miatt működése gazdaságtalan lesz. (lpj)

Mit mond a statisztika a 2. pillérről?

Március végéig 1,2 millió ember választotta;

június végéig még kb. 100-200 ezer ügyfélre számítanak a magánnyugdíjpénztárak;

u mintegy 27 500 engedéllyel rendelkező biztosítási ügynök várja az ügyfeleket;

az átmeneti időszak után a nyugdíjpénztárak évente 40-50 ezer új ügyfélre számítanak;

nyugdíjpénztárak egyes alapjai által kezelt vagyon március végére meghaladta a 13 milliárd koronát. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?