Zebegényben, Szőnyi István családi könyvtárában olvasgatva, ahogy megáll és kizökken az idő, mindent „átír” és átlényegít az ablakokon át beszűrődő, Dunáról visszatükröződő fény. A poros polcokon fegyelmezetten ott sorakoznak a huszadik század klasszikusai és az archaikus borítású még korábbi művek.
Keresés
Céline a szélen – vagy mégsem egészen?
Érdeklődéssel és némi meglepetéssel olvastam a Gondolat 7. számában Jánossy Lajosnak Mészáros Sándor irodalomkritikussal L. F. Céline Halál hitelbe című regényének megjelenése apropójából folytatott beszélgetését.
Tanácskozás a kisebbségben élő magyarokról
Fennáll a veszélye annak, hogy a határon túli magyarság lemarad a modernizációban, vélekedett Sólyom László, Magyarország köztársasági elnöke a határon túli magyarság helyzetével foglalkozó, általa kezdeményezett konferenciát, az anyaországgal szomszédos országokban élő értelmiségiekkel folytatott eszmecseréjét követően.
Lőrincz L. László, a regényíró világvándor
Lőrincz L. László (ismertebb nevén Leslie L. Lawrence) napjaink egyik legtermékenyebb kortárs magyar írója. Bár már fiatal kora óta folyamatosan alkot, az igazi hírnevet az 1983-ban megjelent Sindzse szeme című kalandregénye hozta meg számára, ami százezer példányban kelt el.
FONTOS HATÁRIDŐK
Május 7. – eddig lehetett kérni a bérről és a járulékfizetésről szóló igazolást a munkaadótól. A munkaadó azonban várhatóan a határidő letelte után is szívesen kiállítja ezt az igazolást, mivel ha ezt kéri az alkalmazottja, az azt jelenti, hogy nem a munkaadónak kell elkészíteni az elszámolást.
Május 15.
ŰRLAPOK
A járulékelszámolást csak hivatalos űrlapokon lehet elkészíteni, melyeket az egészségügyi minisztérium hagyott jóvá. A nyomtatványokat három csoportba oszthatjuk.
Kérvények, értesítések
A munkaadót a Kérvény az elszámolás elvégzéséről című űrlap leadásával kérhetjük az elszámolás elvégzésére – május 15-ig.
NEM KELL ELSZÁMOLÁST KÉSZĺTENIÜK
Alkalmazottak
Azoknak az alkalmazottaknak, akiknek bruttó bérük egy hónapban sem lépte át a 43 095 koronát, vagyis a kivetési alap felső határát; ugyanakkor nem voltak egy napig sem egyéni vállalkozók, és nem volt bevételük a szerzői törvény alapján sem – kivételt képez a megbízási szerződés alapjá
KÖTELEZŐ A JÁRULÉKELSZÁMOLÁS
Azoknak, akiknek az egy munkaadótól kapott bruttó bérük akár csak egy hónapban is magasabb volt 43 095 koronánál – ők kérhetik az elszámolás elvégzését a munkaadójuktól – határidő május 15.
Országos járulékszámítási káosz
Idén először kell elszámolást készíteni az egyes biztosítottaknak a tavaly fizetett egészségbiztosítási járulékról, az elszámolást azonban egyre nagyobb elégedetlenséget vált ki az érintettek között.
Megrohamozták a szemétlerakatokat
Dunaszerdahely. Fiatal környezetvédőket értékeltek a napokban az Egészségügyi Középiskolában. A Zöldet az iskoláknak projekt alap- és középiskolás résztvevői fiatal koruk ellenére elmondhatják magukról, többet tettek a természetvédelemért, mint mások.