Lőrincz L. László (ismertebb nevén Leslie L. Lawrence) napjaink egyik legtermékenyebb kortárs magyar írója. Bár már fiatal kora óta folyamatosan alkot, az igazi hírnevet az 1983-ban megjelent Sindzse szeme című kalandregénye hozta meg számára, ami százezer példányban kelt el.
Lőrincz L. László, a regényíró világvándor
Szeretett iskolába járni?
Igen. Természetesen voltak napok, amikor én is legszívesebben az iskola mellé jártam volna, de azért nem ez volt a jellemző. Keletkutató akartam lenni, ahhoz pedig tanulni kellett.
Hány évesen határozta el, hogy író lesz?
Úgy tízéves korom körül kezdtem írni az első regényemet. Az első rövid fejezet végéig el is jutottam. Akkor határoztam el, hogy író (is) leszek.
Hol jelentek meg az első írásai, és mik voltak ezek?
Egy helyi újságban, a Somogyi Néplapban. Jelentéktelen kis novellák voltak, már nem is emlékszem rájuk.
Mivel írja a könyveit?
A könyveimet írógéppel írom. Régi mechanikus géppel. Pár évvel ezelőtt Londonban leszállítottak a villamosról, mert azt hitték, hogy bomba van nálam. Azóta nem viszem magammal külföldre a jó öreg Erikát. Ma már ipartörténeti műemlék. Mint jómagam.
Van kedvence a regényei közül?
Talán a Sindzse szeme. Mert az volt az első Leslie L. Lawrence-könyv. Ez hozta meg az igazi sikert.
Van példaképe?
Példaképem nincs. Azt mondom, az embernek saját magát kell „megcsinálnia”. De sok van, akit szeretek. Pl. Franz Kafka, az orosz klasszikusok stb.
Sokat olvas?
Amennyit az írás engedi. Elsősorban szakkönyveket, és az imént említett szerzők műveit.
2005-ben három könyve is megjelent. Idén is ilyen termékeny lesz?
2006-ban két, kétkötetes regényem jelenik meg. Az első májusban, a másik novemberben. Az első címe: Három sötét király. Mint a címéből is kiderül, a sakkal kapcsolatos.
Hol fog játszódni a következő történet?
Az említett könyv részben Antiguán, részben Montserrat szigetén játszódik.
Naponta mennyi időt szentel az írásnak?
Napi 4-5 órát, ami átlagosan 15 gépelt oldal, és ebben már a javítás is benne van. Az ihlet csak a lusta írók kifogása, a regényírás valójában kemény és fegyelmezett munkát követel.
Az írás mellett van valami hobbija?
Az utazás. Eddigi életem során kb. 40–50 országban jártam. Nem tudok úgy elmesélni egy történetet, hogy ne jártam volna előtte a helyszínén.
Van valami hasznos tanácsa a jövő nemzedék írói számára?
Bárki, mielőtt írni kezdene, tanuljon meg jól magyarul. Csak az anyanyelv tökéletes ismeretében szabad írással próbálkozni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.