Alkalmazottak
akiknek bruttó bére tavaly egy hónapban sem lépte át a 43 095 koronát, vagyis a kivetési alap felső határát, ugyanakkor nem voltak egyéni vállalkozók, és nem volt bevételük a szerzői törvény alapján sem – kivételt képez a megbízási szerződés alapján végzett munkáért kapott jövedelem .
Keresés
KINEK NEM KELL ELSZÁMOLÁST KÉSZĺTENI?
KINEK KELL ELSZÁMOLÁST KÉSZĺTENI?
Kötelező a járulékelszámolás
azoknak, akiknek az egy munkaadótól kapott bruttó bére akár csak egy hónapban is magasabb volt 43 095 koronánál – ők kérhették az elszámolás elvégzését a munkaadójuktól, de csak május 15-ig; ha ezt elmulasztották, maguknak kell elkészíteniük az elszámolást.
MILYEN ŰRLAPRA LESZ SZÜKSÉGÜNK?
A járulékelszámolást csak hivatalos űrlapokon lehet elkészíteni, melyeket az egészségügyi minisztérium hagyott jóvá.
Három napunk van az elszámolásra
Már csak három napjuk van az egészségbiztosítási járulék elszámolásának elkészítésére, és a kitöltött űrlapok le-, illetve postára adására azoknak, akiket erre a jogszabály kötelez. Az elszámolási határidő ugyanis június 30.
Angolnyelv-tábor
A Szatmárnémeti Magyar Demokrata Ifjak Szövetsége (MADISZ) táborozási lehetőséget kínál a 2006-os nyári vakációra az erdélyi Sándorhomokon, Szatmár megyében, július 16. és 23. között.
Az oktatók a beszélt angol nyelvre és a nyelvtani szabályok elsajátíttatására helyezik a hangsúlyt.
Könyv vagy film a jobb szórakozás?
A könyvet vagy a filmet részesítik előnyben a mai fiatalok? Egy egyszerű kérdés, melynek megválaszolása nem is olyan könnyű és egyértelmű. Ezt is felfoghatjuk egy relatív dolognak, ami viszont mindenképp nagyon fontos ahhoz, hogy megtudjuk, miképp áll a kultúra a mai fiataloknál.
Új képviselők az egyes pártokban
Sorrend/Név Hely a listán
Smer
10. Marek Maďarič 7.
11. Martin Glváč 8.
14. Stanislav Kubánek 12.
15. Peter Žiga 13.
17. Pavol Pavlis 15.
18. Tibor Glenda 16.
19. Ján Podmanický 17.
28. Peter Pelegrini 27.
30. Dušan Galis 30.
32. Ján Počiatek 32.
33. Marián Záhumenský 33.
34. Ján Richter 34.
Hatvanhat „újonc” fog ülni az új törvényhozásban
Tegnap vették át az új parlamenti képviselők a Központi Választási Bizottságtól a megválasztásukról szóló bizonylatot a pozsonyi várban. A százötvenből nyolcvannégy képviselő már jól ismeri a Tisztelt Házat, hatvanhatan viszont újoncok.
Cserkésztábor Vajkán
A 10. számú Szent György Cserkészcsapat 2006. augusztus 14–18.
Hisztéria után tagcsere
A The Beatles óta egyetlen zenekar felbukkanása sem váltott ki akkora hisztériát Nagy-Britanniában, mint az Arctic Monkeys tavaly őszszel, majd az év elején.