Három napunk van az elszámolásra

Már csak három napjuk van az egészségbiztosítási járulék elszámolásának elkészítésére, és a kitöltött űrlapok le-, illetve postára adására azoknak, akiket erre a jogszabály kötelez. Az elszámolási határidő ugyanis június 30.

A legnagyobb egészségbiztosító ügyfeleinek mindössze 20 százaléka adta le az elszámolást tegnapig, a rohamot péntekre várjákSITA illusztrációs felvételAz egészségbiztosítók szerint az emberek többsége ezt is az utolsó pillanatra hagyta. Az Általános Egészségbiztosító (VšZP) tegnapi adatai szerint az elszámolásra kötelezetteknek alig 20 százaléka adta le az elszámolást. „Az adatok ugyan óráról órára változnak, de mindössze 80 ezer elszámolást kaptunk” – mondta lapunknak tegnap Petra Kafúnová, a biztosító szóvivője.

A nyilvántartásuk szerint közel 400 ezer ügyfelüknek kellene elszámolást készítenie, vagyis a hátralévő két napban több mint 300 ezer embernek kellene teljesítenie kötelezettségét. „Sokan postán küldik el az elszámolást, bízunk benne, hogy legtöbben még elérik a határidőt” – bizakodott Kafúnová.

A VšZP meghosszabbította a félfogadási időt, a kirendeltségekben este hétig, a fiókirodákban este ötig várják még az utolsó két napon az ügyfeleket. A többi biztosító is igyekszik megkönnyíteni ügyfeleik dolgát, a legtöbb segítséget az internetfelhasználók kaphatnak, akik letölthető programokat és elektronikus űrlapokat vehetnek igénybe.

Idén először kell elszámolást készíteni egyes biztosítottaknak a tavaly fizetett egészségbiztosítási járulékról, az elszámolás azonban egyre nagyobb elégedetlenséget vált ki az érintettek között. Az egészségügyi reformtörvények még azzal számoltak, hogy az adóbevallással egy időben, vagyis március 31-ig kell elszámolni a járulékkal, a végrehajtó-rendelet késése miatt azonban június 30-ra csúsztatták a határidőt.

Az egészségügyi minisztérium előrejelzése szerint mintegy 500-600 ezer embernek kell elszámolást készítenie.

A legnagyobb érintett csoport az egyéni vállalkozók csoportja, ők mintegy 300–400 ezren vannak. Mindannyiuknak elszámolást kell készíteniük, akkor is, ha tavaly 0 korona bevételük volt, sőt akkor is, ha csak egy napig voltak vállalkozók. Ez vonatkozik azokra is, akik vállalkozásuk mellett alkalmazottak is voltak.

Az alkalmazottak sokkal jobb helyzetben vannak. Ők csak akkor kötelesek elszámolást készíteni, ha bruttó fizetésük akárcsak egy hónapban is meghaladta a kivetési alap felső határát, vagyis a 43 095 koronát. További könnyítés számukra, hogy kérhetik a munkaadójukat az elszámolás elvégzésére, de csak akkor, ha munkaviszonyból származó keresetük mellett más jövedelmük nem volt.

A járulékelszámolás határidejének kitolására szólították fel az egészségügyi minisztériumot az egyéni vállalkozók és a kisebb cégek szervezetei. Szerintük a tárca késlekedésére a vállalkozók fizetnek rá. A minisztérium azonban egyelőre hajthatatlan. „Az elszámolást nem lehet sem megszüntetni, sem más időpontra halasztani” – jelentette ki tegnap Rudolf Zajac egészségügyi miniszter. Szerinte szükség van rá, mivel ez tisztázhatja azt, hogy az államnak pontosan hány biztosított után kell járulékot fizetni, de fontos az is, hogy azokból a bevételekből is járulékot fizessenek a biztosítottak, melyek eddig „láthatatlanok” voltak az egészségbiztosítók számára.

Kérdéses azonban az ellenőrzés hatékonysága. Az egészségbiztosítóknak az elszámolások nyilvántartása és tárolása is gondot okoz. Az elszámolás eltörlését több párt is programjába iktatta a választások előtt, legalábbis arra az időre, míg nem egységesítik az adóra, az egészség- és a szociális biztosításra vonatkozó kivetési alapot. Természetesen ez már nem fogja befolyásolni az idei elszámolást, mivel ehhez törvénymódosítás szükséges, mely leghamarabb jövőre léphet érvénybe. A legtöbb gondot a járulék pontos összegének kiszámítása okozza. Az egészségügyi minisztérium ennek ellenére határozott, Rudolf Zajac kijelentette, hogy minden segítséget megadnak az elszámolás elkészítéséhez, de nem tolerálják, ha valaki nem tesz eleget a kötelességének. A mulasztókat az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal büntetheti, legfeljebb 5 ezer koronára, ha az egészségbiztosító panasszal fordul hozzá a biztosítási járulék befizetésének elmulasztása miatt.

Fontos határidők

június 30. – a járulkelszámolás leadási határideje – eddig kell eljuttatni az egészségbiztosítóba az elszámolást – minden biztosítottnak saját biztosítójába kell leadnia az elszámolást;

július 31. – az alkalmazottnak, aki maga készítette el az elszámolást, eddig kell értesítenie munkaadóját az eredményről, vagyis arról, hogy kevesebbet, vagy többet fizetett a törvény által előírtnál; ha a munkaadó, készítette el az elszámolást alkalmazottja helyett, akkor az elszámolás eredményéről értesítenie kell alkalmazottja többi munkaadóját (ha annak több munkahelye is volt);

augusztus 31. – a munkaadó rendezi a járulékfizetés ráeső részét az elszámolás alapján az egészségbiztosítóval;

szeptember 30. – a biztosított és az egészségbiztosítója rendezi a járulékfizetést, vagyis kiegyenlíti a befizetett és a megszabott összeg közti különbséget az elszámolás alapján ők

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?