Tavaly októberben tett németországi látogatás kapcsán készítettünk egy interjút egy német rockegyüttessel. Hazatérésünk után egy hazai együttessel is készítettünk riportot összehasonlítás gyanánt. Számunkra érdekes dolgokat árultak el.
Keresés
Végzős diákok munka nélkül
A galántai gimnázium Ifjúság–Iskola–Gazdaság projektje nemcsak a továbbtanulási lehetőségekkel foglalkozik, hanem a tanulmányaikat végleg befejező diákok sorsával is.
LEENDŐ EGYETEMISTÁK FIGYELMÉBE
Az egyetemi képzés három szakaszból áll: felsőfokú alapképzésből (Bc), mester- vagy mérnökképzésből (Mgr, Ing) és doktori képzésből. A három szakasznak megfelelően háromféle felsőoktatási jelentkezési lap szolgál a szükséges adatok feltüntetésére.
Már háromféle űrlap van
Ez évtől kissé bonyolultabbá vált az egyetemre készülők dolga, mivel már nem csak egyféle felsőoktatási jelentkezési lap szolgál szükséges adataik feltüntetésére.
Sok egyetemen nincs felvételi vizsga
Egyetemre jelentkezni kis túlzással az év bármely szakában lehet. Ugyan februárban és márciusban számos felsőoktatási intézményben lejárt a jelentkezési határidő, még mindig akad bőven egyetem, ahol továbbra is fogadják a jövő tanévre szóló felvételi kérelmeket.
Megfizettetnék az iskolapénzt
Az egyetemisták az új tanévtől kénytelenek lesznek még mélyebben a zsebükbe nyúlni, vége ugyanis a teljes körű tandíjmentességnek. Legalábbis az új, egyelőre még elfogadásra váró felsőoktatási törvény szerint, mely rövid időn belül a parlamenti képviselők asztalára kerül, és hatálybalépése az ígéret szerint szeptembertől várható.
Julianus Testvériskola Program
A Julianus Testvériskola Program célja, hogy lehetőséget nyújtson a magyar diákok és tanárok számára, hogy megismerhessék a más régióban élő (határon túli vagy anyaországi) magyarság életét és kultúráját, továbbá, hogy a programban való részvétel eredményeként az iskoláknak módjuk nyíljon – a Kárpát
Dubán Dodi emlékfesztivál
A jóbarátok és zenésztársak – Radvanszky Károly, Fazekas Tibor és Matusek Tibor – április 20-án 19 órai kezdettel a helyi művelődési központ színháztermében második alkalommal szerveznek emlékfesztivált a nagyszerű zenész és barát halálának 4. évfordulója tiszteletére.
Az épületről mondták
Štefan Kvietik, színművész:
„Nem örültem volna, ha irodaház lett volna belőle”
Vilma Jamnická, színésznő:
„Gyönyörű, magas, impozáns, tükrökkel teli… Örülök, hogy százévesen beléphetek ebbe az épületbe, amelyik immár készen van, nincs sem elajándékozva, sem eladva, hanem a miénk.
Egy színház számokban
Az új Szlovák Nemzeti Színházat 1986-ban kezdték építeni, 2007-ben 14 éves késéssel adták át. Eredetileg 874 millió koronába kellett volna kerülnie, becslések szerint máig közel 5 milliárdot költött rá az állam. Az épület hasznos alapterülete 46 776 négyzetméter.