A Julianus Testvériskola Program célja, hogy lehetőséget nyújtson a magyar diákok és tanárok számára, hogy megismerhessék a más régióban élő (határon túli vagy anyaországi) magyarság életét és kultúráját, továbbá, hogy a programban való részvétel eredményeként az iskoláknak módjuk nyíljon – a Kárpát
A pályázaton részt vehetnek magyarországi középiskolák, és határon túli magyar tanítási nyelvű – magyar osztállyal vagy tagozattal rendelkező – középiskolák, valamint határon túli önálló diákotthonok és kollégiumok. A pályázó csoport létszáma legfeljebb 50 fő lehet (az intézmény 14. életévét betöltött diákjai, valamint az őket kísérő pedagógusok). A pályázat keretében magyarországi középiskola határon túli magyar középiskolához, valamint határon túli magyar középiskola magyarországi középiskolához tett utazása támogatható. A pályázatot mindig az utazni kívánó középiskolának kell benyújtania, azonban minden kirándulást az utazó és a fogadó iskolának közösen kell lebonyolítania.
A pályázat a Julianus Testvériskola Program keretében megvalósuló osztálykirándulás lebonyolítási költségeiből kizárólag az útiköltségek (vonat-, autóbuszjegy, illetve autóbusz bérleti díj) rész-, illetve határon túli (kivéve ausztriai) középiskolák esetében teljes összegű támogatását tartalmazza. A határon túli magyar iskolák esetében nem szükséges az önrész biztosítása.
A pályázatokat egy példányban a következő címre kérik eljuttatni: Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégium 1037 Budapest, Kunigunda útja 35. Ügyintéző: Szécsi Viktória, telefon: +36-1-368-8860/120. A pályázat beadási, ill. postai beérkezési határideje: 2007. május 1.
Az adatlap letölthető az internetről is a http://www.om.hu, (pályázatok), illetve a http://www.agorairoda.net (pályázatok) címekről is. Leadási határidő: 2007. május 1. (ú)
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.