Két kereskedelmi hajót ért támadás Jemen partjainál hétfőn – közölte a brit haditengerészet tengerhajózási biztonsági információs szolgálata (UKMTO), az egyik támadás elkövetőiként a jemeni húszi lázadók jelentkeztek.
Keresés
Megduplázódik egy támogatás összege
Mutatjuk, pontosan ki lehet rá jogosult!
Szeptemberi előjáték a Pozsonyi Jazznapokhoz
Az örökifjú Peter Lipa, aki jobban beszél magyarul, mint néhány itteni magyar politikus, láthatóan nem bírja kivárni az októberi Pozsonyi Jazznapokat. Vasárnapra minifesztivált szervezett egy csodás helyszínen.
25 éves rekorddal kezdték a tanévet a kassai Máraiban
Az ország második legnagyobb városának egyetlen magyar alapiskolájában, a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskolában huszonöt éve nem volt annyi kiselsős, mint amennyi idén szeptemberben ült be az iskolapadokba. Csurkó Éva, a tanintézmény igazgatója szerint a szokatlan szeptemberi hőség ellenére az iskola mintegy 370 diákjával a 2024/25-ös tanévet is teljes gőzerővel kezdték meg.
Holtan találtak egy lányt a trencséni gyermekotthonban
Egy 19 éves lány holttestére bukkantak az intézményben kedden.
Az államfő határozottan elítélte az alapiskolák elleni bombafenyegetést
Peter Pellegrini köztársasági elnök határozottan elítélte az alapiskolák elleni bombafenyegetést. A közösségi médiában úgy fogalmazott, reméli, mielőbb megtalálják és megbüntetik a tettest. Kedden reggel az ország több száz alapiskolájában bombariadó volt.
Dankónak nem tetszik, hogy Kaliňák Izraeltől rendelt légvédelmi rendszert
Az SNS elnöke nem ért egyet a védelmi minisztérium döntésével, melynek értelmében 554 millió euró értékben Barak típusú légvédelmi rendszer érkezik Izraelből.
Ausztráliában most volt a valaha mért legmelegebb augusztus
Ausztráliában most volt a legmelegebb augusztus, amit valaha is feljegyeztek, a hőmérséklet több mint három fokkal haladta meg az átlagot – közölte kedden a helyi meteorológiai szolgálat.
Petíciót adtak át a rendőrök a belügyminiszternek
Petíciót adtak át kedden a rendőrök Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszternek, béremelést és a munkakörülmények javítását követelik. A petíciót 800 rendőr írta alá. A belügyminiszter elmondta, tárgyal a feltételekről, a prioritások közé sorolja a béremelést, és nem gondolja, hogy összeomlana a rendőrség.
SZOMORÚ FELVÉTELEK: Az enyészeté lett az egykor gyönyörű Titanic
Így néz ki a ma omladozó, de egykor pompájáról ismert hajó.