A Siemens dolgozói hetente öt órával többet vállaltak, hogy munkahelyeiket ne telepítsék át az alacsonyabb bérszínvonallal kecsegtető kelet-közép-európai országokba. Egész Európát fenyegeti a veszély?
Keresés
James Caviezelhez imádkoztak a hívők
Mexikóváros. Élő Messiásnak nézték Mexikóban James Caviezel színészt, aki Mel Gibson Passió című filmjében Jézus Krisztust alakította. Több helyi faluban is kérlelték a művészt, hogy betegeket gyógyítson és csodát tegyen.

Miért ellenzi az elektronikus iktatót az Alkotmánybíróság?
Bár nem hagytuk jóvá az ügyek számítógép általi elosztását, mégsem sértettünk törvényt. Az előírás szerint ugyanis az elektronikus iktatóról testületünknek is döntenie kell, és mi most egyhangúlag elutasítottuk.

Kvarda József a parlamentbe, majd vissza
Pozsony. Várhatóan Kvarda József marad a kulturális minisztérium államtitkára, a Magyar Koalíció Pártjának Országos Tanácsa (MKP OT) ugyanis nem tudott választani a posztra javasolt két személy közül.

Sokkolta Európát a görög válogatott
Lisszabon. Európa ámul: az előzetesen esélytelennek tartott görög válogatott a labdarúgó Európa-bajnokság döntőjében Hariszteasz góljával legyőzte a házigazda Portugáliát, s ezzel első Eb-győzelmét aratta.

Mezőgazdasági biomassza
A folyamatosan megújuló energiaforrások kihasználása terén nálunk egyelőre eléggé nagy a lemaradás, annak ellenére, hogy a kijotói egyezmény aláírásával kötelezettséget vállaltunk arra, hogy 2010-ig az ország energiafelhasználásban legaláb 12 százalékos részesedéssel már a megújulő energiaforrások v