Pozsony. Az utolsó pillanatban eldőlt, hogy augusztus 25-29. között idén is megrendezik a szlovák kerékpáros körversenyt. A szervezők komoly pénzhiánnyal küszködtek, melyen csak mostanra sikerült többé-kevésbé úrrá lenni.
Keresés
Pálffy nélkül a szlovákok
Pozsony. Tegnap a koraesti órákban a szlovák fővárosban találkoztak a jégkorongozók közelgő Világ-kupájára készülő szlovák válogatott keret tagjai. A felkészülés nyitányát megelőző sajtótájékoztatón érzékeny veszteségről számolt be Juraj Široký, a hokiszövetség elnöke.
Imádja Budapestet
Fernando Alonso nem az a tipikus macsó, mint akinek sokan képzelik, sokkal inkább egy szerény, csendes figura. Erről a Renault budapesti fogadásán győződ-hettünk meg, ahol a spanyol pilóta interjút adott.
AJÁNLÓ
A Dunaszerdahelyi Nyár 2004
mai programja:
16.00: Rémusz bácsi meséi – a győri Hold Színház előadása a városi művelődési központ (vmk) színháztermében Hegedűs Ildikó rendezésében;
19.00: Sarkadi Imre Elveszett paradicsom című darabja a győri Hold Színház előadásában, a rendező Hegedűs Ildikó (a vmk színházterme). (jom)
RENDŐRSÉGI NAPLÓ
Szeszt loptak a kultúrházból
Vágsellye. Mindössze 11 és 13 évesek azok a gyerekek, akiket alkohollopáson kapott rajta a napokban a városi rendőrség. A három fiú a városi művelődési központ büféjébe hatolt be, ahonnét négy palack szeszt vittel.
Udvardról Érsekújvárba
Udvard. A helyi sportpályán vert tegnap sátrat a U.S. Steelből elbocsátott szepsi Cingel Zsuzsa és csapata. „A helyi Carisma televízió stábja szerzett nekünk krumplit a gulyásleveshez, sorstársunk és csapattársunk, a még csak 14 éves Šušla Péter pedig a faluban kapott az emberektől mindenféle élelmet.
Ősztől négy helyett két óvoda lesz Nagymegyeren
Nagymegyer. A jelenlegi négy helyett szeptembertől egy magyar és egy szlovák nevelési nyelvű óvoda lesz a 9300 lakosú városban. A városi képviselő-testület tavasszal fogadta el az átszervezést az intézmények fenntartási költségeinek csökkentése érdekében.
Komárom–Esztergom megye vezetői Érsekújvárott
Érsekújvár. A helyi Középfokú Építészeti Szaktanintézetbe látogatott tegnap Agócs István, Komárom–Esztergom Megye Közgyűlésének elnöke, Csermák Vilmos megyei főjegyző és Láposi Elza, a megyei közgyűlés alelnöke. A találkozón részt vettek az Érsekújvári Körzeti Munka-, Szociális és Családügyi Hivatal képviselői is.
Nagykéren mindkét óvodát megnyitják
Nagykér. A helyi képviselők nemrég azzal bízták meg Kottlik László polgármestert, hogy takarékossági okok miatt mérje fel a községben található két óvoda összevonásának a lehetőségét.
RENDŐRSÉGI NAPLÓ
Telefonkábelt loptak
Gálszécs. Két fiatalkorú az I/50-es főút mellett négy méter TCEKEY-típusú telefonkábelt ásott ki a földből és lopott el. Az elkövetők a Slovak Telecom vállalatnak több ezer koronás anyagi kárt okoztak, és a rongálás miatt a környéken a telefonszolgáltatásban is zavarok keletkeztek.