A Volkswagen megtartaná a hibrideket

2

A Volkswagen elvetette az elektromos járművekre való teljes átállás tervét. Az autógyártó régóta az ID sorozat elektromos autóit tekintette a jövőjének. A múlt héten azonban elismerte, hogy több plug-in hibridet kell megtartania a portfóliójában, mivel az elektromos autók eladásai lassulnak.

A Volkswagen már többször módosította a stratégiáját, ennek oka az új modellek sikertelen bevezetése vagy a versenytársaktól való lemaradás volt Kínában, ahol jelenleg a hazai márkák eladásai dominálnak. Az autógyártó emellett felhagyott azzal, hogy külső befektetőket keressen a PowerCo nevű akkumulátorgyártó cégéhez, illetve törölte a kétmilliárd eurós németországi elektromos járműgyár építésének tervét.

A Volkswagen jelenleg még mindig annyi belső égésű motorral hajtott autót ad el, hogy 2025-ben nagy valószínűséggel túllépik a megengedett normákat. Az autógyártó vezérigazgatója, Oliver Blume ezért máris engedményeket kért az európai szabályozó hatóságoktól. A Volkswagen azonban még három évvel ezelőtt is olyan agresszívan lobbizott az elektromos járművek bevezetéséért, hogy ezzel néhány riválisát is maga ellen fordította a térségben.

Olyan országok, mint Németország és Svédország, nemrégiben leállították vagy csökkentették az elektromos autók vásárlási támogatását, amelyek általában drágábbak, mint a belső égésű motorral hajtott járművek. A nem megfelelő kialakított töltőállomás-hálózatok szintén felelősek az eladások lassulásáért, ami egyre több potenciális vásárlót tántorít el a vásárlástól.

(trend)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?