Pozsony. Zárt ajtók mögött tárgyalt a kormány a Devín Bankról. A miniszterek megegyeztek az igazságügyi tárca által kibocsátott, a csődbiztosok kinevezését és jutalmazását szabályozó, idén szeptember 29-étől, azaz múlt szombattól érvényes rendelet módosításáról.
Keresés
Bugár Bélát, a Magyar Koalíció Pártjának elnökét
Miként értékeli, hogy a képviselők elfogadták a közigazgatási reformcsomagba tartozó törvényeket?
Az MKP Országos Tanácsának határozata egyértelműen hozzájárult ahhoz, hogy – igaz, két és fél nappal szeptember 30-a után – megszületett minden reformtörvény.
Visszavágásról van szó?
Somoskő. Amikor szeptember 17-én Somoskő váránál hivatalosan is megnyitották az államhatárt, senki nem sejthette, hogy heteken belül az örömbe jó adag üröm is vegyül. Sőt odaát nyíltan bizonyos visszavágásról beszélnek, amelyet Szlovákia alkalmaz a magyarokkal szemben.
Életbe lépett az 5. cikk
Brüsszel/Washington. Az Egyesült Államok tegnap átadta a NATO-nak azt a listát, amely tartalmazza, hogy a kollektív segítség jegyében mit kér szövetségeseitől a szeptember 11-i merényletek megtorlásának keretében, s ezzel a NATO alapokmányának 5. cikke életbe lépett – jelentette be Yves Brodeur szóvivő.
Černák-ügy: pénteken várható ítélet
Besztercebánya/Pozsony. Folytatódott a Besztercebányai Kerületi Bíróságon Mikuláš Černák állítólagos maffiafőnök esetének tárgyalása. vádolják. Tegnap öt rendőr tett vallomást Grzegor Szymanek elrablásáról és meggyilkolásáról. Két másik rendőr visszautasította a régebbi védett tanú, Alexander H.
Szigorítás a vasúton is
Pozsony. A vasúti rendőrség is szigorúbb ellenőrzéseket vezetett be az amerikai terrortámadások óta. Ezek az intézkedések fokozottan vonatkoznak az államfőt szállító szerelvényre, mondta Tibor Gaplovský, a vasúti rendőrség vezérigazgatója.
2010-ben már a nők is
Pozsony. Tegnap a kabinet ismét nem tárgyalt a felsőoktatási törvény tervezetéről. A kormánypártok ugyanis a koalíciós tanács keddi ülésén nem egyeztek meg a tandíjakról.
Farkas: új szelek fújnak
Pozsony. A Magyar Koalíció Pártja elégedett a községi önkormányzatokról szóló törvény kedden elfogadott módosításával.
Tárgyalások a tagságról
Pozsony. Eduard Kukan ma részt vesz a NATO-tagságra pályázó országok külügyminiszteri értekezletén, melyet a szövetség fennállásának 47. évfordulója alkalmából Szlovéniában tartanak. Az úgynevezett vilniusi tizek a NATO bővítéséről tárgyalnak, s Kukan találkozik George Robertson főtitkárral is.
Ľubo Romant indítják a megyefőnök-választáson
Pozsony. A Magyar Koalíció Pártjának járási és kerületi szervei tárgyalásokat folytatnak a kormánypártok képviselőivel az esetleges választási együttműködésről. A Nyitrai, a Nagyszombati és a Besztercebányai kerületben az első fordulóban az MKP önálló jelöltet indít a megyefőnöki posztért.