Módosították az ötnapos rendeletet

Pozsony. Zárt ajtók mögött tárgyalt a kormány a Devín Bankról. A miniszterek megegyeztek az igazságügyi tárca által kibocsátott, a csődbiztosok kinevezését és jutalmazását szabályozó, idén szeptember 29-étől, azaz múlt szombattól érvényes rendelet módosításáról.

Pozsony. Zárt ajtók mögött tárgyalt a kormány a Devín Bankról. A miniszterek megegyeztek az igazságügyi tárca által kibocsátott, a csődbiztosok kinevezését és jutalmazását szabályozó, idén szeptember 29-étől, azaz múlt szombattól érvényes rendelet módosításáról. Az új rendeletet október 8-án hozzák nyilvánosságra, s azokra az esetekre is vonatkozik, melyeknél a csődbe került vállalatok kinnlevőségeit nem mérik fel október 8-ig. A Devín Bank csődbiztosai, illetve a mindenkori csődbiztosok jutalmazása, kinevezése és visszahívása a szombaton nyilvánosságra hozott rendelet alapján történik. „A legmagasabb jutalom tízmillió korona lehet. Szélsőséges esetben, bírósági döntés alapján vagy ha a vállalat megőrzi eredeti tevékenységét, ez az összeg megkétszereződhet” – mondta Brigita Schmögnerová pénzügyminiszter, aki szerint a Legfelsőbb Bíróság döntése, melyet a Betétvédelmi Alap mint legnagyobb hitelező ügyében hozott, nincs összhangban a betétvédelmi és a csődeljárásról szóló jogszabályokkal. Az új rendelet megszünteti a lehetőséget, hogy a bíró önkényesen döntsön a csődbiztos személyéről; ha a hitelezőknek kifogásaik lesznek a biztossal szemben, a vonatkozó törvény értelmében személycserét kezdeményezhetnek. Azzal, hogy Emil Palášthy bíró szeptember 28-án rendelte el a csődeljárást, fennállt a veszélye annak, hogy az a régi, 1991-es rendelet alapján zajlik le, azaz a csődbiztos a behajtásra kerülő tartozás 10 százalékát tette volna zsebre; ez a Devín Bank esetében 400–500 millió korona lett volna. Arra a kérdésre válaszolva, ki a felelős, hogy Ernest Valkót, Hájos Zoltánt, Vladimír Litvajt és Marek Hanuskát az új rendelet hatályba lépése előtt egy nappal nevezték ki csődbiztosnak, Schmögnerová elmondta: „Ez a büntetőjogi szervekre tartozik. A csődeljárás kihirdetésével kapcsolatban ismeretlen személy ellen feljelentést teszünk.” Ján Čarnogurský igazságügyi miniszter a tegnapi tárgyalás bizalmasságára való tekintettel nem volt hajlandó nyilatkozni az ügyről, csak annyit közölt: fennáll a törvénysértés gyanúja. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?