Pozsony. Az egykori legnagyobb hazai vagyonjegyes alap, a VÚB Kupón torzója ma arra vár, hogy valaki bírósághoz forduljon jogorvoslatért.
Keresés
Rakétadarabot találtak
Moszkva. Bizonyossággal állítjuk, hogy ukrán légvédelmi rakéta darabjait találtuk meg a gép roncsaiban és az utasok holttestében – közölte az orosz vizsgálóbizottság egyik tagja.
Nem drágul a villany
Pozsony. Sem az idén, sem jövőre nem emelik a villamos energia árát, jelentette ki tegnap Ľubomír Harach gazdasági miniszter a kormánykoalícióban folytatott előzetes megbeszélésekre hivatkozva.
Hídavató gyerekszemmel
Párkány. A holnapi hídavatóra érkezőket fél kilométeres, gyermekrajzokat ábrázoló festmény várja a hídon. A párkányi Bartók utcai és az esztergomi angyalkerti óvodások által készített alkotást tegnap délelőtt szülők és pedagógusok függesztették fel az újjáépült folyami átjáróra.
Ön dönt – iszik vagy dolgozik
Kassa. A US Steel vállalat vezetése megdöbbenve tapasztalta, milyen nehéz betartatni a dolgozókkal a márciusban elfogadott etikai kódex alkoholfogyasztásra vonatkozó részét.
Már éjjel-nappal bombáznak
Kandahár/Iszlámábád/Wa-shington/New York. Tegnap reggel, helyi idő szerint nyolc óra után, nappali világosságban csapást mértek a dél-afganisztáni Kandahárra az afgán rezsim és a terror ellen folyó válaszcsapás jegyében. Az első nappali támadás célpontja az országot hatalmuk alatt tartó tálibok kandahári főhadiszállása volt. A tálib légvédelem rálőtt az amerikai gépekre.
Bin Laden gránát-alma
Besztercebánya. „Bin Laden gránát” fantázianévvel próbált almát eladni egy idősebb úr a városi piacon. Árult még továbbá „békés” almát is, ráadásul ugyanolyan áron. Az keltett gyanút, hogy elképesztően olcsón, egy kilóért tizennégy koronát kért. Ha az út szélén szedte, akkor az alma hatása csakugyan a gránáthoz lehet hasonló. (TASR)
A semlegesség meghívó a terroristáknak
Pozsony. William Roth volt amerikai szenátor, az Amerikai–Szlovák Akcióbizottság társelnöke szerint alaptalanok azok az aggodalmak, hogy a szeptember 11-i amerikai események elodázhatják a NATO-bővítést. Roth ezt a bizottság pozsonyi értekezlete után nyilatkozta.
Befejeznék a két mohi blokkot
Pozsony. A Szlovák Villamos Művek vezetése úgy döntött, hogy tanulmányt készíttet a mohi atomerőmű 3. és 4. blokkja befejezésének lehetőségéről. A tanulmány költségeit 5 millió koronára becsülik. Vincent Pillar, a vállalat vezérigazgatója kijelentette: az eredménytől teszik függővé a félkész blokkok további sorsát.
Jutalmat ajánl a Tatra banka
Pozsony. 5 millió koronás jutalmat írt ki a Tatra banka vezetése a pénzintézet rossz anyagi helyzetéről szóló hírek terjesztőinek lebuktatására. A legerősebb hazai pénzintézet anyagi gondjairól szóló híresztelések 2 hete kezdődtek, főként interneten és SMS-ben terjedtek.