G. I.: Apósom halála után a hagyatéki tárgyaláson csak a családi ház és a kert került tárgyalásra. A földekkel kapcsolatos dokumentumokat csak később tudtuk összeszedni, így azokat póthagyatékra adtuk be. A kataszteri hivatalban azonban tudtunkra adták, hogy azok a földek már más nevén vannak. Megjegyzem, hogy az apósom és az a másik illető azonos nevűek. Megkaphatjuk még az apósom által örökölt földeket?
Keresés
Drágán fizettünk érte
Pozsony. Az energetikai szektorba áramló állami támogatások alakulásáról készített tanulmányt a Greenpeace szlovákiai szervezetének megrendelésére a prágai székhelyű SEVEN szervezet.
Nem diszkriminálják többé a külföldieket
Peking. Kína vállalta, hogy WTO-felvétele után radikálisan csökkenti védővámjait, és megnyitja piacát a külföldi vállalatok előtt. Az alábbiakban a főbb kínai közelezettségeket tekintjük át.
Jön a kínai sárkány évtizede?
15 évig tartó maratoni tárgyalások után a világ ötödik legnagyobb kereskedőhatalma, Kína előtt megnyíltak a kapuk a Világkereskedelmi Szervezetbe (WTO). A jövő évben várható csatlakozás új távlatokat nyithat nemcsak az ázsiai ország fejlődésében, de az egész világgazdaságban.
Szlovákiában öt év alatt 900 eset
Pozsony. Szlovákiában a természetvédelmi hivatal öt év alatt 900 esettel foglalkozott, összesen 1,3 millió koronás bírságot szabtak ki. Leggyakrabban papagájjal kereskednek.
Óriási méreteket ölt az illegális üzletelés
Pozsony. A kormány legutóbbi ülésén elfogadta a veszélyeztetett állatfajokkal és vadnövényekkel folytatott kereskedelemről szóló törvényjavaslatot, amely az adásvételen kívül az engedélyek megszerzését és bevonását, az illegális kereskedelemért kiszabható büntetést is szabályozza.
Van, aki mindenből hasznot húz
Pozsony. Törvényalkotási sebességi rekordot döntött a múlt hét második felében a kormány-parlament-államfő hármas, amikor másfél nap alatt tető alá hozta a Betétvédelmi Alapról szóló törvény módosítását. A Legfelsőbb Bíróság eddig is sok vitát okozó bírójának döntése nyomán ugyanis 20 milliárd korona sorsa vált kétségessé.
Lépfene – már van harmadik eset is
Washington/Pozsony. Floridában bejelentették: egy harmadik személy – egy 35 éves nő – esetében is pozitívnak bizonyult a lépfenekórokozó-vizsgálat. A lépfene (anthrax) kórokozója – sokak szerint bioterroristák ideális anyaga – Boca Ratonban, az American Media nevű cég irodaépületében tűnt fel.
Vagy rövid lesz, vagy eltart nyárig
London. A brit vezérkari főnök szerint hosszú hónapokig, akár a jövő nyárig is folytatódhat az Afganisztán elleni katonai akció. Michael Boyce tengernagy kijelentette: „A katonai művelet nagyon rövid is lehet, de számítanunk kell arra, hogy folytatódik a télen át egészen jövő nyárig.
Virágkoszorú a terror áldozataiért
Párkány. Hatalmas virágkoszorúval emlékeztek meg a párkányiak a washingtoni és a New York-i terrortámadások áldozataira.