Óriási méreteket ölt az illegális üzletelés

Pozsony. A kormány legutóbbi ülésén elfogadta a veszélyeztetett állatfajokkal és vadnövényekkel folytatott kereskedelemről szóló törvényjavaslatot, amely az adásvételen kívül az engedélyek megszerzését és bevonását, az illegális kereskedelemért kiszabható büntetést is szabályozza.

Pozsony. A kormány legutóbbi ülésén elfogadta a veszélyeztetett állatfajokkal és vadnövényekkel folytatott kereskedelemről szóló törvényjavaslatot, amely az adásvételen kívül az engedélyek megszerzését és bevonását, az illegális kereskedelemért kiszabható büntetést is szabályozza. „Kereskedelem szerepel a törvény nevében, mégis környezetvédelemről van szó, mert nemcsak az üzletelés tartozik ide, hanem az ajándékozás is, tehát a fajok mindennemű mozgása. Szeretnénk visszaszorítani a veszélyeztetett fajok irtását, a velük folytatott kereskedést pedig ellenőrizni szándékozzuk” – magyarázta Miklós László környezetvédelmi miniszter. Az ilyen jellegű törvényes és illegális üzletelés óriási méreteket ölt, már-már a szervezett bűnözés kategóriájába sorolható. Évente 25-30 ezer főemlős (majom), 9-10 millió kosborféle (növényfaj), 2-5 millió szabadon élő madár, köztük félmillió papagáj, 7-8 millió kaktusz, több mint 500 millió trópusi hal, 10 millió csúszómászó-, illetve hüllőbőr, 15 millió szőrme, néhány száz millió békacomb kerül piacra. Törökországból évente 45 millió hóvirághagymát visznek ki, miközben védett virágról van szó.

Az árak sem alacsonyak. Egy betanított sólyom 5-20, kivételesen 50 ezer amerikai dollárba kerül. A papagájért 20-40 ezret, a tibeti antilop gyapjából készült sálért 35 ezret, az orchideáért kétezret, egy-egy kaktuszért akár hétezer dollárt is fizetnek. „Óriási különbség van a felvásárlási és forgalmazási ár között az előfordulás helyén és a távolabb eső országokban. Egy szenegáli nagykereskedő az ún. zsako papagájt 16-20 dollárért árusítja, egy európai nagykereskedő viszont 300-360 dollárért, a megrendelő pedig már 600-800 dollárt ad érte. Egy szállítmány 50-200 madarat tartalmaz. Az Ara papagáj a dél-afrikai piacon 100 dollár, Európában vagy Észak-Amerikában akár 5-6 ezret is kérhetnek érte. Az Orongo tibeti antiloppal tilos üzletelni, a gyapjából készült sál felvásárlási ára 1000 dollár, ám mint említettem, akár 35 ezret is kérhetnek a megrendelőtől” – részletezte a nemzetközi árakat Miklós László.

Ez a fajta kereskedelem Szlovákiában is virágzik, évente több szállítmányt foglalnak le. „A jogszabály lehetővé teszi a külföldi, illetve a védett fajok tenyésztését, termesztését, ám a törvényes feltételeknek eleget kell tenni, megfelelő engedéllyel kell rendelkezni. A szabálysértésért természetes személyeknek 150-300 ezer, jogi személyeknek egymillió koronáig terjedő pénzbírság, sőt szabadságvesztés is kiszabható, a fajokat el lehet kobozni. Korábban már figyelmeztettük a termesztőket és tenyésztőket, hol és hogyan lehet engedélyt szerezni. Aki a rendelkezésre álló idő alatt nem intézte el a szükséges papírokat, pénzbírsággal és az állatok, illetve növények elkobzásával sújtható” – hívta fel a figyelmet a miniszter. A törvénytervezethez egy rendeletet is csatolnak, mely a veszélyeztetett fajokat tartalmazza. Ezeket csak 14 meghatározott határátkelőhelyen – ahol állat- és növényegészségügyi felügyeletet is létesítenek – lehet hazánkba hozni, illetve kivinni. Az elkobzott állatokat a bajmóci állatkertben helyezik el. A törvénytervezet 2002. március 1-jei hatályba lépéssel számol.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?