Prága. A csehek 16, a magyarok 12, míg a lengyelek 40%-a vállalna munkát az Európai Unióban – derült ki abból a tanulmányból, amelyet a PricewaterhouseCoopers (PwC) tanácsadó és könyvvizsgáló cég végzett a három országban.
Keresés
Szigorúbb a banktörvény
Pozsony. A pénzügyminisztérium legfrissebb prognózisa szerint 2001-ben Szlovákia bruttó hazai összterméke (GDP) nem a várt 3,2 százalékkal, hanem csupán 3 százalékkal növekedik.
Légitársaságok esése, drága olaj
New York/Hongkong/Szingapúr. Ismét a biztosítók és a légitársaságok szenvedték meg az Egyesült Államok elleni terrortámadás utóhatásait: az Afganisztán elleni válaszcsapás másnapján e két szektor zuhant a legmeredekebben az általában is erősen lejtős európai értéktőzsdéken.
Ringbe lépett a Smer
Pozsony. Hosszú évek után ismét van főszponzora az Extraligát nyert komáromi felnőtt ökölvívócsapatnak. Akármilyen furcsán is hangzik: ezentúl egy politikai párt, a Robert Fico által vezetett Smer támogatja majd a Spartak együttesét.
Tegnap tehát pont került a hónapok óta tartó tárgyalások végére.
Egy repülőgép sem tudná átszakítani a bősi gátat
Pozsony. „Terrorista támadással is számoltak azok az előírások, melyeket a bősi vízerőmű építésekor is figyelembe vettek” – közölte Július Binder, a Vízgazdálkodási Beruházó Vállalat egykori igazgatója, aki szerint nem lennének komoly következményei egy esetleges merényletnek.
Szükség esetén az USA más helyen is lecsaphat
Washington/New York/Iszlámábád. Az Egyesült Államok tegnap este újabb bombázások hullámát indította el Afganisztánban – jelentette a Pentagon.
Változatok a tandíjmentességre
Pozsony.
Megyei választás – a többség elmegy
Pozsony. A lakosság 41,2 százaléka biztosan, 31,4 százaléka valószínűleg az urnák elé járul a december elsejei megyei választásokon – derül ki a Szlovák Rádió felméréséből.
Új összeférhetetlenségi törvények
Pozsony. A szlovák parlament problémái című konferencián mutatta be Ladislav Orosz baloldali parlamenti képviselő a közéleti személyiségek összeférhetetlenségét szabályozó törvénytervezeteket.
Több határőr vigyáz
Kassa/Felsőnémeti. A szlovák– ukrán határ 97 kilométeres szakaszát az Amerikát ért terrortámadást követő héten 83 katonával erősítették meg.