Buffalo. Négy nap mindmáig nem tapasztalt szakadatlan hóesése közel 180 centiméteres hóval borította be a New York állambeli Buffalo várost. A rendkívüli időjárást két enyhe hónap előzte meg. A városban novemberben egyáltalán nem esett hó, és a hőmérséklet is enyhe volt, 15-20 Celsius fok között mozgott napközben. (MTI)
Keresés
Bíróság előtt Milosevics lánya
Belgrád. Cáfolta az ellene felhozott vádakat Szlobodan Milosevics lánya, Marija Milosevics, aki tegnap Belgrádban állt bíróság elé amiatt, hogy apja letartóztatásakor lőfegyverét használva veszélyeztette a közbiztonságot. „A levegőbe lőttem. Mind az öt golyót, amennyi benne volt a pisztolyom tárában.
Újabb kivégzések Kínában
Peking. Kínában két nap alatt kivégeztek 41 elítélt bűnözőt az év végi tisztogatási kampány keretében. A hatóságok és a sajtó bejelentései szerint az ország több tartományában is folynak a kivégzések, amelyek több esetben nyilvánosak, és általában rögtön az ítélet kihirdetése után végrehajtják őket.
Vasúti fejesek hullása
Jakarta. Az indonéz vasutak igazgatósága tegnap testületileg lemondott, annak hatására, hogy kedden egy nap alatt három vasúti szerencsétlenség is bekövetkezett Jáva szigetén. Idén a vasúttársaság baleseteiben legalább 104 ember halt meg. (MTI)
Nincs távozási határidő
Taskent. Iszlam Karimov üzbég elnök nem szab határidőt a közép-ázsiai országban állomásozó amerikai katonaság távozására. Karimov régi politikai reflexek nyomait” vélte felfedezni abban, hogy Moszkva aggódik, mert „amerikai katonák állomásoznak egykor” hátsó udvarában. (MTI)
Lazul a betlehemi zárlat
Jeruzsálem. Öngyilkos merényletre készülő palesztin férfit lőttek le tegnap hajnalban az izraeli katonák a Gázai övezetben, Necarim zsidó telep közelében.
Kész a terrorleltár
Brüsszel. Az EU miniszteri tanácsa jóváhagyta a tizenötök által terroristának tekintett szervezetek és személyek – eddig bizalmasan kezelt listáját –, amelyet az Európai Közösségek hivatalos közlönyében nyilvánosságra is hoztak.
Együttműködnének
Washington. Az Egyesült Államok növelni kívánja erőfeszítéseit, hogy segítse Oroszországot a megmaradt nukleáris fegyverkészletekkel kapcsolatos különböző gondok leküzdésében – közölte írásos nyilatkozatban a Fehér Ház.
Milosevics esélytelen
Belgrád. A sokasodó belpolitikai csatározások és egymást követő kormánykoalíciós válságok ellenére Szerbiában még mindig a kormányzó párttömörülés, a DOS a legnépszerűbb.
A legyőzöttek gesztusa
Budapest. Horn Gyula volt magyar miniszterelnök a diplomácia csődjének nevezte a kedvezménytörvény kapcsán kötött magyar– román megállapodást; ezért sürgette a kormányt, hogy függessze fel a jogszabály végrehajtását.