A zene mint a túlélés eszköze – Pozsonyban járt a Pasión de Buena Vista

Kezdjük azzal, hogy a mi közép-európai habitusunk számára teljesen idegen ez a fajta karibi életszeretet. Általában irígykedve nézzük, hogyan lehet a legnagyobb nyomor közepette is boldogságot csempészni az életbe a zene által. Wim Wenders kultikus dokumentumfilmje, amellett, hogy meghozta a jól megérdemelt világhírt néhány idős zenésznek, ezt a habitust prezentálta. 

Azóta, vagyis immár 25 éve van jelen a son cubano az itteni zenei köztudatban, addig jóformán csak a más nemzetek kultúrájában is megtalálható salsát, a cha-cha-chát és rumbát ismertük. 

A son a kubai zene alappillére, amely a spanyol és afrikai zenei hagyományok keveredéséből alakult ki. Jellemzője a „clave“ ritmus, a szinkopált ütemek, amelyek nagy hatással voltak más karibi zenékre – tulajdonképpen ebből fejlődött ki később a salsa. Ezek történetmesélős dalok, a versszakokat a szólista énekli, míg a refrént kórusban adják elő, a hangszeres részek pedig gyakran tartalmaznak improvizációkat. Az afrikai ritmusok (különösen a bongo és conga dobok), valamint az európai zenei formák (például a szonáták és a kórusok) keveredéséből született a múlt század 20-as éveiben, de sokáig megmaradt helyi jellegzetességnek, Európába csak a későbbi változatatai jutottak el. 

A Pasion de Buena Vista zenészei igazi műfaji gyorstalpalót állítottak össze, amelyben a son valamennyi elágazása helyet kapott, látványos táncbetétekkel megspékelve. Ez a show tizennégy éve fut, eddig több mint 800 ezren látták a világ 35 országában. Mára természetesen többször cserélődtek a résztvevők, az alapkoncepció azonban változatlan megmaradt. 

Vagyis nem „turistazenét“ kínálnak, mint a havannai szállodák bárjaiban zenélő formációk, hanem hazájuk gazdag hagyományait kívánják bemutatni. 

A kötelező darabok persze nem hiányozhatnak a programból, de azokat is kreatívan továbbgondolták – a Guantanamera például gyorsabb ütemben hangzott el, a Buena Vista Social Club-album kezdő száma, a Compay Segundo által írt és előadott Chan-Chan pedig új sorokkal bővült, és duett formájában hangzott el. 

Mindehhez pazar koreográfiák társultak az El Grupo de Bailar nevű táncformáció jóvoltából, néhány egyszerűbb mozdulatot pedig a közönség is elsajátíthatott egy kedves kis „minikurzus“ keretében. A vége felé már nem kellett különösebben biztatni a nézőket, a terem szélén többen maguktól is táncra perdültek. 

A művészek nem erőltették a szövegelést a számok között, annál is inkább, mivel csak néhány betanult mondatot tudnak angolul. Saját weboldal üzemeltetésével sem bajlódnak. Azt a bizonyos, szavakat nem igénylő nemzetközi nyelvet viszont annál magabiztosabban használják: amikor egy-egy zenész szólólehetőséget kapott, maguk az énekesek is élvezettel hallgatták kollégáikat. Különösen a gitáros, illetve a fúvós szekció tagjai remekeltek, ők akár külön turnéra is indulhatnának. 

Ez az este egy diktatúra alatt sínylődő kis sziget lakóinak optimizmusáról, életigenléséről szólt. Arról, hogy a zene és a tánc a legrosszabb időszakokban is képes vigaszt nyújtani a léleknek.