Deregnyő. A délkeleti régió – Ung-vidék és Bodrogköz – politikai-gazdasági helyzetével, a térségben élők gondjaival foglalkoztak vasárnap a deregnyői Református Tanulmányi Központban rendezett értelmiségi találkozó résztvevői.
Keresés
Kibújt a SZÖG a zsákból
Fülek. A Magyar Ifjúsági Közösség füleki alapszervezete, a SZÖG ifjúsági klub azt a célt tűzte ki maga elé, hogy önerőből és pályázati úton nyert támogatásokkal fellendíti a Füleken élő középiskolások kulturális tevékenységét.
Csak nyertesei vannak
Rozsnyó. Országos találkozót szervez szellemi fogyatékos polgárok számára mától február 14-ig a Szlovák Paradicsomban a rozsnyói AMALIA Szociális Otthon. A rendezvény Blum Sámuelről kapta a nevét, aki a 19.
Késlekedik a UPC
Pozsony. A UPC ügyfelei továbbra is a régi árat kénytelenek fizetni a kábeltévé-társaság szolgáltatásaiért, a cég ugyanis még nem dolgozta ki az új ártáblázatot. Ennek véglegesítését Pavla Petrlová, az UPC szóvivője a közeli napokra ígéri, addig azonban a társaság által küldött szelvények a régi árat tartalmazzák.
Valentin-napi vércseppekért képeslap
Komárom. A Szlovák Vöröskereszt február elején ismét meghirdette a Valentin-napi vércsepp nevű akcióját, amellyel elsősorban a fiatal korosztályt szeretné megszólítani. Mindazok, akik ebben az időszakban adnak vért, külön e célra tervezett képeslapot kapnak ajándékba.
Saját vízügyi társaságot akarnak
Dunaszerdahely.
Folyamatos ügyintézés
Komárom/Galánta. Nyugat-Szlovákiában az elmúlt néhány hét alatt több ezer kérvényt nyújtottak be a státusigazolványt igénylők. Csak a komáromi és galántai státusirodákban 2700 formanyomtatványt töltöttek ki.
Horoszkop
Sok elintéznivalója van, nagy nyomás nehezedik Önre, és ez egyáltalán nincs ínyére. Próbáljon néhány feladatot a kollégáira bízni, mert egyedül nem fog boldogulni.
Rengeteg elmaradt munkája van, melyeket most be kell fejeznie.
Baloldal az SPP magánosítása ellen
Pozsony. A Szlovák Gázművek (SPP) privatizációjának leállítását csak egy módon lehet elérni, a kormány leváltásával – állítja Ivan Mikloš gazdasági miniszterelnök-helyettes.
Elbocsátások a telefontársaságnál
Kassa. A Szlovák Távközlési Vállalattól idén további 1300 adminisztratív alkalmazottat bocsátanak el, folytatódik azonban a vállalat által szükségtelennek tekintett többi dolgozó elbocsátása is. A cég a tavalyi év végén 11 500 alkalmazottat foglalkoztatott.