Saját vízügyi társaságot akarnak

Dunaszerdahely.

Dunaszerdahely. A járás területén létesüljön önálló Duna-menti vízügyi részvénytársaság az állami tulajdonú víz- és csatornaművek idén esedékes transzformációja során – ezt fogják szorgalmazni a Dunaszerdahelyi járás településeinek polgármesterei, akik a városházán megtartott tegnapi tanácskozásukon egyhangúlag emellett foglaltak állást.

A kormány tavalyi júniusi döntésével a járást a 2. számú vízügyi társulásba sorolta, amelybe Nyitra, Aranyosmarót, Tapolcsány, Partizánske, sőt még Bánovce nad Bebravou is beletartozna, továbbá a Galántai, Komáromi, Érsekújvári és a Lévai járás. A járás önkormányzatai tegnap úgy határoztak, felkérik a mezőgazdasági minisztériumot, hogy javaslatukat jóváhagyásra terjessze a kormány elé. Döntésük egyúttal azt is jelenti, hogy kérik a járás kiemelését a kormányjavaslat szerinti 2. számú vízügyi társaságból. Az ülésen elfogadott határozat rámutat, a dunaszerdahelyi döntés nem ellentétes a kormány tavaly februárban hozott előző döntésével, amely még 14 vízügyi társaság létesítésével számolt a vízművek transzformálásának folyamatában. A dunaszerdahelyi tanácskozáson résztvett 47 járásbeli polgármester úgy vélte, hogy az általuk javasolt társaság üzemvitel szempontjából képes lenne önállóan és gazdaságosan tevékenykedni. Az ülésen elnöklő Pázmány Péter dunaszerdahelyi polgármester elmondta, a javaslat szerint a víz- és csatornaművek jelenlegi járási kirendeltségének állami tulajdonban lévő vagyonát a járás településeire ruháznák át. A polgármesterek szerint a saját vízügyi részvénytársaság létrehozása a járás területén nem veszélyezteti Nyitra és környékének ivóvízellátását. A polgármesterek indítványozták, hogy a társaság székhelye Dunaszerdahelyen legyen. A polgármesterek áttekintették a közigazgatási hatáskörök átruházával kapcsolatos tennivalókat is. A járás városai és falvai közül hatot szemeltek ki, amelyek fekvésüknél és felszereltségüknél fogva fel tudnának vállalni bizonyos ügyintézéseket. Dunaszerdahelyről, Bősről, a Csilizközről, Somorjáról, Nagymegyerről és Nagymagyarról van szó. Itt folyna olyan jellegű ügyintézés, amit minden falu nem tud biztosítani, így például az építkezési engedélyek kiadása, vagy a környezetvédelemmel kapcsolatos teendők intézése. Erről a döntésükről levélben tájékoztatják a Szlovákiai Városok és Falvak Társulását. (pve)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?