Pozsony. Szombaton és vasárnap Nyitrán rendezik az ifjúsági ökölvívóliga nyitófordulójának összecsapásait. Az ŠKP Bratislava korosztályos együttesében az idén is szorítóba lépnek a tehetséges nagymagyari bokszolók, akik tavaly a fővárosiak (22 együttesből az 5. helyen végeztek) erősségei közé tartoztak.
Keresés
EREDMÉNYEK – ESEMÉNYEK
Labdarúgó Eb-selejtezőn: Szerbia-Montenegró (Jugoszlávia)– Azerbajdzsán 2:2 (2:0), Mijatovics (32.), Lazetics (52.), ill. Gurbanov (59., 78.).
A Tibor Szalai, Gabriel Schmiedt edzőpáros irányítja majd a továbbiakban a férfi HIL-ben szereplő kassai kézilabdacsapatot.
„Semmivel sem jobb az osztrák bajnokság”
Ötéves ausztriai vendégeskedés után tért vissza korábbi csapatához Peter Mráz, a pozsonyi Inter neveltje, aki huszonkét évesen az Admira Wackerhez szerződött. Külföldre igazolása előtt tizenöt évig szerepelt sárga–fekete mezben, a felnőtt csapatban 1992-ben mutatkozott be.
NHL
New York. Az észak-amerikai profi jégkorongliga második leggyengébb mérlegével rendelkező Carolina kőkeményen tartotta magát a listavezető Dallas otthonában az NHL keddi játéknapján.
EREDMÉNYEK: Buffalo Sabres–St. Louis Blues 2:3 (2:0, 0:2, 0:1), Mair, Connollya, ill.
Meglepő reakciók
München. Ottmar Hitzfeld e-gyelőre marad a Bayern München labdarúgócsapatánál, pedig német lapértesülés szerint a Real Madrid és az FC Barcelona is szívesen szerződtetné.
– Elismerem, megkerestek Spanyolországból.
Főszerepben a záporeső
Pozsony. Larnacában szakadó esőben, viharos szélben, irreális talajon kezdődött a magyar–bolgár előkészületi labdarúgó-mérkőzés. A találkozó elején többet veszélyeztettek a magyarok, Lipcsei majd Tököli helyzete után Király kétszer is reflexmozdulattal hárított. A 30. percben Tököli 18 m-ről a bal sarok mellé gurított.
Bode Miller újabb aranyérme
St. Moritz. Az alpesi összetettben győztes Bode Miller nyerte tegnap a férfi óriásműlesiklást, vagyis második aranyérmét szerezte a svájci alpesisí-világbajnokságon.
A NIKÉ 7. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA
CSÜTÖRTÖK, FEBRUÁR 13.
Svájci hokibajnokság: 753. Servette –Zug 1,6-4,2-3,5-1,25-1.9.
Norvég hokibajnokság: 778. Lillehammer–Valerengen 3,6-5,0-1,5-2,1-1,25; 779. Manglerud/Star–Trondheim 2,6-4,5-1,85-1,65-1,4; 780. Stjernen– Lorenskog 1,08-6,5-12,2-4,7; 781. Storhamar–Sparta Sarp. 1,20-5,6-5,8-1,05-2,65.
NBA
New York. Elsősorban Kobe Bryant 42 pontjának köszönhetően sorozatban hatodik mérkőzését nyerte meg a bajnokság címvédője, a Los Angeles Lakers.
Maradt elég pártoló
Komárom. Sportberkekben is felkapták a fejüket, amikor kiderült, hogy a Duna-parti város újonnan választott képviselőtestülete egyik döntése nyomán megszűntette a sportbizottságot. Egy olyan járási székhelyen, ahol egyre nagyobb arányban jelentkezik az élsport.