Pozsony. Régen előzte meg ilyen érdeklődés a jelen pillanatban már nagy pozsonyi rangadónak számító Petržalka–Slovan összecsapást. Petr Kašpar menedzser szerint a 11 ezer ülőhely közül egy sem marad üresen vasárnap délelőtt az angolosra rekonstruált stadionban.
Keresés
Visszatérő játékosok sikeres estéje
A sérülésből felépült, illetve eltiltás után visszatérő labdarúgók játszották a főszerepet az UEFA Kupa negyeddöntőjének csütörtök esti első mérkőzésein, amelyeken egyik csapat sem szerzett megnyugtató előnyt a visszavágóra.
Újra csonka forduló
Pozsony. E hét végén ismét csonka fordulót rendeznek a II. labdarúgóligában. A tavaszi nyitányhoz hasonlóan ma is csak négy mérkőzésre kerül sor. A pálya alkalmatlansága (hó, jég) miatt ugyanis elmarad a Čaňa–Podbrezová, a Humenné–Rim. Sobota, a Ličartovce–Prešov, valamint a B. Bystrica–Dubová találkozó.
Valamit mindenképpen kezdeni kell a sok elszegényedett romával
Ki munkát keres e vidéken, azaz Nógrád és Gömör peremén, de csak alapfokú végzettsége van, az ugyancsak nehéz helyzetben van. A több mint tízezer lakosú Fülek városában is hasonló a helyzet. A városban becslések szerint a roma lakosság számaránya meghaladja a kétezret. Munkaviszonyban kevesen vannak közülük.
Van, ahol már most fizetniük kell a betegeknek
Több komáromi cukorbeteg olvasónk felhívta a figyelmünket arra, hogy bár a törvény értelmében csak április elsejétől fizetünk az orvosi rendelőkben, nekik már február 15-e óta kell. Ám nem húsz, hanem harminc koronát kérnek a szakorvosok.
FOCIMENETREND
POZSONY
III. LIGA – 16. forduló, március 15-16., 14.00: Studienka– Ružinov, Inter B–Slov. Grob, Stupava–Vrakuňa, Sv. Jur–Kalinkovo, D. Lužná–Pezinok, Koba Senec B–Rača, Lamač–Jablonec, Rapid–SFM Senec.
Mai vendégünk: BORBÉLY BALÁZS
Az I. ligás Artmedia Petržalka csallóközi középpályása a IV. labdarúgóliga délkeleti csoportjának hétvégi mérkőzéseire (17. forduló) tippel
A IV. liga, délkeleti csoportja 17. fordulójának mérkőzései:
Želiezovce–ČFK Nitra 2:1
Komárno–Vráble 3:0
Gabčíkovo–Kolárovo
Močenok–Tlmače 2:0
H. Saliby–V.
Előremeneküléssel a bentmaradásért
Nádszeg. A nádszegiek tisztségviselői egy kudarcízű őszi sorozatot követően edzőcserére szánták el magukat. Dunaszedahelyről Lépes Györgyöt szerződtették. Az új szakvezető idegenbeli győzelemmel debütált a 16. fordulóban. A kívülálló tehát most akár azt is hihetné, gond nélkül várja az V.
Átképezték a csatárt
Dióspatony. Csicsay Kornélt aligha kell futballkedvelő olvasóinknak bemutatnunk. A nyáradi illetőségű labdarúgó felfelé ívelő pályafutását hazai környezetben kezdte. Az ifik gólfelelősére csakhamar felfigyeltek a ligetfaluiak játékoskerítői.
Jolsvai focisirató
Jolsva A Közép-szlovákiai Futballszövetség elfogadta a VTJ Jelšava beadványát, melyben az V. labdarúgóliga D csoportjából való kilépését kérvényezte. Ezzel ebben a csoportban tavasszal csupán tizenhárom csapat mérkőzik majd a pontokért. A testület természetesen törölte a sereghajtó jolsvaiak ősszel elért eredményeit.