Prága. Tízmillió koronát adott a cseh rendőrség egy ismeretlennek, aki néhány hete robbantásos merényletek végrehajtásával zsarolja az államot – adta hírül jól értesült rendőrségi forrásokra hivatkozva a Mladá Fronta Dnes című prágai napilap.
Hivatalosan az értesülést nem erősítették meg, de nem is cáfolták.
Keresés
Prága tízmillió cseh koronát adott egy zsarolónak
Méreg a megőrzőben
Párizs. Ricinmérget tartalmazó flakonokat találtak a francia főváros lyoni pályaudvarának csomagmegőrzőjében –adta hírül a francia belügyminisztérium.
Észak-Korea vádaskodik
Phenjan/Washington. Phenjan azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy az iraki háború árnyékában meg akarja támadni Észak-Koreát is. Ezt azokkal a hadgyakorlatokkal látják bizonyítottnak, amelyeket jelenleg az Egyesült Államok és Dél-Korea katonai egységei közösen hajtanak végre.
Százezrek tüntettek a háború ellen
Hatalmas tüntetéseken tiltakoznak az iraki háború ellen Európa-szerte és a mohamedán világban. Több mint százezren tüntettek Olaszországban és Görögországban, de hatalmas tömeg gyűlt össze Brüsszelben és Dániában is.
Szembenéztek az uniós jövővel
Brüsszel. Az EU-tagországok brüsszeli csúcsértekezletükön számot vetettek azzal, hogy egyelőre nem tudják áthidalni az iraki válsággal kapcsolatos nézetkülönbségeiket, ezért úgy határoztak, hogy ehelyett a jövőbe tekintenek – közölte a görög miniszterelnök.
Nem magyar, hanem maga
A figyelmetlen másolás és szerkesztés miatt értelemzavaró hiba került a Királyok és istenek című glosszába, amely lapunk tegnapi számának 2. oldalán jelent meg. A harmadik bekezdés első mondatában a neves magyar tévésztárral kapcsolatos megjegyzés az eredeti kéziratban így szerepelt: ...
Továbbra sincs eltiltva
Pozsony. Az a pozsonyi bírónő, akit még február végén lopáson kaptak rajta egy áruház biztonsági őrei, azóta sem lett visszahíva. Bár azóta nem jelent meg a munkahelyén és új ügyeket sem kapott, bírói tevékenységét még nem függesztette fel Daniel Lipšic.
Előveszik Černák csorba-tavi ügyét
Pozsony. Miután a Legfelsőbb Bíróság megsemmisítette a Mikuláš Černák szabadlábra helyezéséről szóló döntést és Daniel Lipšic igazságügyi miniszter is jelezte, hamarosan újra rács mögött lesz Černák, a főügyészség is elővette a tavalyi síelős ügyet.
Előkészítik a tagságot
Pozsony. Tegnap először ült össze az a koordinációs bizottság, mely az EU Regionális Tanácsába választja ki azt a kilenc személyt, aki megfigyelőként képviseli majd Szlovákiát a bizottságban az ország csatlakozásáig.
Schuster a Visegrádi Alapról érdeklődött
Pozsony. A Nemzetközi Visegrádi Alap eddigi tevékenységéről, és az EU-csatlakozás utáni lehetőségeiről számolt be Rudolf Schusternek Urban Rusnák. Az alap igazgatója elmondta, a négy alapító állam fejenként 250 ezer eurót fektetett 2000-ben az alapítványba, s azóta évente ugyanekkora összeggel gazdálkodnak.