Méreg a megőrzőben

Párizs. Ricinmérget tartalmazó flakonokat találtak a francia főváros lyoni pályaudvarának csomagmegőrzőjében –adta hírül a francia belügyminisztérium.

Párizs. Ricinmérget tartalmazó flakonokat találtak a francia főváros lyoni pályaudvarának csomagmegőrzőjében –adta hírül a francia belügyminisztérium. A csütörtökön este nyilvánosságra hozott közlemény szerint az SNCF állami vasúttársaság hétfőn értesítette a rendőrséget arról, hogy a lyoni főpályaudvaron gyanús tartalmú üvegpalackokat hagyott valaki a csomagmegőrző egyik nyitott polcán.A szűkszavú belügyminisztériumi közlemény annyit tudat, hogy a laboratóriumi elemzések két üvegben az arzénnál nagyságrenddel hatékonyabb ricin nyomait mutatták ki, s a vizsgálatokat folytatják.

Franciaországban ez az első eset, hogy a házilag is könnyen előállítható halálos méregkeverékre bukkannak. Londonban az év elején keltett nagy riadalmat, amikor a rendőrség egy magánlakáson ricingyártásra berendezett laboratóriumra bukkant. Az ügyben letartóztatott muzulmán csoportról feltételezik, hogy egy brit támaszpont katonáinak megmérgezésére készült, a nyomozás során kiderült ugyanis, hogy az egyik előállított az élelmiszeriparban dolgozott, s már kapcsolatba lépett egy katonai támaszpont alkalmazottaival.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?