Bászra. Életét vesztette Ali Hasszán el-Madzsid tábornok, a hírhedt „Vegyész Ali”, a dél-iraki térség parancsnoka, Szaddám Huszein iraki elnök unokatestvére.
Keresés
Horoszkop
Az „átalakulás“ szót gyakran hozzák összefüggésbe a Plútóval, és most Önnek időszerű volna, ha személyisége átalakításának útjára térne.
Lehetőségek vállalkozóknak
Felhívás
Hivatkozva a Szlovákiába és Magyarországra érkezett bejelentésekre, tájékoztatjuk partnereinket és leendő partnereinket, hogy Ladislav és Irena Cepela, valamint Csörgő György sem az üzleti kapcsolatokban, sem a munkaerő közvetítésben NEM együttműködő partnerünk, közöttünk munkakapcsolat ne
Új távközlési törvényre várnak
Pozsony. A távközlési törvény módosításának csak akkor lesz értelme, ha az már július elsején életbe léphet – nyilatkozta Viliam Podhorský, a közlekedési tárca távközlési szekciójának vezetője. A módosításnak köszönhetően javulna a távközlési hivatal jogállása.
Felújítás előtt a Fórum szálló
Pozsony. A pozsonyi Fórum szállót privatizáló holland Myria Assets B.V., szlovákiai leányvállalatán, a Diamond Hotels Slovakia Kft.-n keresztül az elkövetkező években teljes körű felújítást szeretne végrehajtani Szlovákia leghíresebb hotelében.
Inflációt gyorsítanak a lakbérek
Pozsony. Márciusban az éves infláció a februári 7,6 százalék után 8 százalékosra gyorsult. A Szlovák Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése szerint az áremelkedést a lakbérek közel 25 százalékos növekedése okozta.
Idén is a fagy szüreteli a barackfákat
Pozsony. A hideg, szokatlanul télies időjárás aggodalommal tölti el a gyümölcstermesztőket, de a tavasziakat már elvető agrártermelők sem lehetnek teljesen nyugodtak.
Öt színidirektor-jelölt
Komárom. Öten jelentkeztek a Komáromi Jókai Színház igazgatói posztjára, a nyitrai megyei hivatalban tegnap bontották fel a pályázatokat.
Mérgezés a nyitrai bíróságon?
Nyitra. Riadalmat keltett tegnap reggel a Nyitrai Kerületi Bíróságon, hogy egyszerre húszan lettek roszszul, szédülésre, köhögésre, légzési nehézségekre panaszkodtak.
Már a fürdőszobában vannak
Bagdad/Nasziríja/Bászra. Szaddám Huszein egyik bagdadi palotájában nézelődő amerikai katonákat filmezett le az egyik tévécsatorna. A tudósító szerint a közlegények azon nyomban kipróbálták a márványból és aranyból készült fürdőszobát.