Már a fürdőszobában vannak

Bagdad/Nasziríja/Bászra. Szaddám Huszein egyik bagdadi palotájában nézelődő amerikai katonákat filmezett le az egyik tévécsatorna. A tudósító szerint a közlegények azon nyomban kipróbálták a márványból és aranyból készült fürdőszobát.

Szabad rablás Bászrában. A tolvajok a háború első nyertesei, teherautókkal szállítanak el az elhagyott házakból és üzletekből mindent, ami csak a kezük ügyébe kerül. ČTK/AP-felvételAmerikai fegyverszakértők tömegpusztító fegyvereket tartalmazó raktárat fedeztek fel Irak középső részén. „Érzékelőink jeleztek” – mondta Ros Coffman, az amerikai 3. gyalogos hadosztály őrnagya, ugyanakkor hangsúlyozta: további vizsgálatok szükségesek. A feltételezett raktár egyébként a közép-iraki Hindíja várostól délre található.

ELLENZÉKIEK BEVETÉSEN

Peter Pace tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának helyettes elnöke szerint már bevetették az iraki ellenzék első csapatkötelékeit. A The Sunday Times című brit napilap egyik riportere tegnap a CNN amerikai hírtévében arról számolt be, hogy az Iraki Nemzeti Kongresszus első zászlóalja már harcol a közép-iraki Násziríja város közelében. „Minden éjjel” iraki ellenzéki „katonák százai” érkeznek repülőgépeken Irakba, de az amerikai hadsereg először megvizsgálja harcképességüket.

BRIT KATONÁK BÁSZRÁBAN

A háború 19. napján mintegy négyszáz brit és amerikai katona vonult be csaknem ellenállás nélkül a második legnagyobb iraki város, Bászra központjába. A dél-iraki város lakói, köztük nők és gyerekek, mosolyogva fogadták a bevonuló katonákat, és mondogatták: „Very good, very good” (Nagyon jó). Néhányan vizet kértek a katonáktól. A brit katonák elfoglalták az egyetemet, amely korábban a brit állásokat tűz alatt tartó iraki milicisták egyik fellegvára volt. Bászra lakói fosztogatásokba kezdtek: bútorokat és szőnyegeket vonszoltak ki egy nyugati szállodából, a városban sűrű füst terjengett

OROSZ VÁD AZ USA FELÉ

Vlagyimir Tyitorenko bagdadi orosz nagykövet szerint amerikai katonák szándékosan vették tűz alá vasárnap az orosz diplomaták autókonvoját az iraki főváros közelében. A kezén könnyebb sérülést szenvedett Tyitorenko 11 kollégájával együtt hétfőn érkezett a szíriai határra, ahol a damaszkuszi orosz nagykövetség munkatársai várták őket. A nagykövet orosz újságíróknak nyilatkozva a szíriai határon megmutatta az autóikat ért golyónyomokat, amelyek szakértői vélemények szerint amerikai M-16-os gépkarabélyoktól származtak. Összesen öt orosz sérült meg az incidens során. A híradások szerint a nagyköveten kívül senki nem fogalmazott meg eddig olyan vádat, hogy akár az amerikaiak, akár az irakiak szándékosan lőtték a karavánt, amelynek zöld folyosót biztosított mindkét hadviselő fél.

KÉT KATONA ÉS KÉT ÚJSÁGĺRÓ HALÁLA

Két amerikai katona és két újságíró halt meg Bagdad egyik déli elővárosában az amerikai egységek egyik harcálláspontja elleni rakétatámadásban – közölte az amerikai parancsnokság egyik illetékese. Egy rakéta pontosan a 3. gépesített lövészhadosztály második zászlóaljának parancsnoki állása közelében csapódott be – mondta Mike Birmingham, a 3. gépesített lövészhadosztály szóvivője. Közlése szerint az amerikai állás elleni támadásnak a négy halálos áldozaton kívül 15 sebesültje is van, közülük kettő életveszélyes állapotban. A szóvivő nem fedte fel sem azt, hogy a két halott újságíró milyen nemzetiségű.

MŰKÖDIK-E AZ IRAKI KORMÁNY?

A katonai parancsnokok számára érthetetlennek tűnik, mi történik Bagdadban, és bizakodóak, hogy Szaddám Huszein iraki elnök kormánya gyakorlatilag valóban megszűnt működni – írta a The Washington Post. William Grimsley ezredes, a 3. gépesített lövészhadosztály 1. dandárjának parancsnoka szerint olyan ez, mint amikor egy repülőgépet automata pilóta irányítja. „Senki sem irányít. A beutaltak működtetik az ideggyógyintézetet” – érzékeltette a helyzetet az ezredes. TEGNAP TÖRTÉNT

Az amerikai erők állítólag kilövésre kész vegyi robbanófejekkel felszerelt közepes hatótávolságú rakétákat találtak Bagdad közelében.

Az irakiak támadást indítottak a Bagdad szívében álló amerikai harckocsik ellen. A tucatnyi tank a Tigris nyugati partján két elnöki palota körül áll.

Az iraki televízió bemutatta Szaddám Huszein találkozását közeli munkatársaival és fiával, Kuszájjal. Nem tudni, mikor készült a felvétel.

Iraki irreguláris fegyveresek beszivárgásától tartanak a tengerészgyalogság parancsnokai Nászírijában. „Hat-nyolc fős szervezett támadásokkal kísérleteznek a város határán állomásozó csapataink ellen” – nyilatkozta Rick Crevier, a várost biztosító tengerészgyalogos dandár parancsnoka.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?