Öt színidirektor-jelölt

Komárom. Öten jelentkeztek a Komáromi Jókai Színház igazgatói posztjára, a nyitrai megyei hivatalban tegnap bontották fel a pályázatokat.

Komárom. Öten jelentkeztek a Komáromi Jókai Színház igazgatói posztjára, a nyitrai megyei hivatalban tegnap bontották fel a pályázatokat. A pályázók: Pék Zoltán, az STV magyar adásának főszerkesztője, Kucman Eta, a MATESZ egykori színésznője, Tóth Tibor, a Kassai Thália Színház volt művészeti vezetője, a Soproni Petőfi Színház tagja, valamint Mokos Attila és Benkő Géza, a Jókai Színház művészei. Fehér Miklós megyei elnökhelyettestől megtudtuk, valamennyi jelentkező felvázolta a színház jövőjével, művészi irányultságával és a generációs konfliktus feloldásával kapcsolatos elképzelését. A meghallgatásra április 23-án kerül sor, a pályázati bizottság tagjai: Fehér Miklós, Bastrnák Tibor, Hortay Éva, Kolár Péter, valamint a Jókai Színház képviselője, akit csütörtökön választanak meg az intézmény alkalmazottai.

Kolár Péter, aki múlt héten lapunkban kijelentette, nem óhajt tagja lenni a bizottságnak, végül mégis kötélnek állt. „Végre hivatalosan, írásban is felkérést kaptam, az illetékesek mindenképp kíváncsiak a véleményemre. Bizonyos fokig kényszerhelyzetbe kerültem, mivel nem csak művészeti szempontból van szükség a segítségemre, hanem szervező, menedzseri munkát végző színházigazgatóként is” –magyarázta döntését. A kassai színidirektor aggálya, hogy részvételével utólag legitimálná azt az időszakot, amikor a Thália vezetőjéről Komáromban döntöttek, szintén eloszlott. „Ötből csupán egy szavazat az enyém, tehát döntésem semmiképp sem direktív. Csupán véleményemet közlöm az egyetlen társintézmény igazgatójaként” – mondta Kolár. (vm, juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?