Összeomlott az ellenállás

Bászra. Életét vesztette Ali Hasszán el-Madzsid tábornok, a hírhedt „Vegyész Ali”, a dél-iraki térség parancsnoka, Szaddám Huszein iraki elnök unokatestvére.

„Vegyész Ali” megnyerően mosolyog, pedig több ezer ember haláláért felelős Reuters-felvételAz iraki vezetés legszűkebb belső köréhez tartozó és egyik legkegyetlenebb tagjának tartott Madzsid valószínűleg szombaton esett el, amikor a szövetséges légierő lézervezérlésű lövedékekkel támadta a házat, amelyben bászrai főhadiszállását sejtették. Brit katonai források vasárnap arról számoltak be, hogy Madzsid testőrének holttestét már megtalálták a romok között. Hírszerzési források szerint a testőr mindig az iraki katonai vezető mellett volt. Iraki részről azonban cáfolták, hogy Madzsid is meghalt volna. A katari amerikai parancsnokság is csak annyit közölt, hogy vizsgálják az értesülést.

Madzsid akkor tett szert a „Vegyész Ali” megkülönböztető névre, amikor 1988-ban vegyi támadást vezényelt az ország északi részén lázongó kurdok ellen. A hadjáratban becslések szerint százezer embert – zömében polgári lakost – öltek meg, egész falvakat irtottak ki. Köze volt az első öbölháborút követően 1991-ben kitört síita felkelés véres elfojtásához is Dél-Irakban. Kuvait 7 hónapos megszállása alatt az emirátus kormányzói tisztségét töltötte be.

„Vegyész Alit” március 15-én, a háború kezdete előtt öt nappal nevezték ki Dél-Irak katonai parancsnokává, ami azonnal felkeltette a szövetségesekben annak gyanúját, hogy az iraki vezetés vegyi fegyverek bevetésére készül a támadó brit-amerikai erők ellen. Ez azonban egyelőre nem következett be. Az iraki tábornok halálhírét közlő Andrew Jackson brit őrnagy elmondta: Madzsid holttestének megtalálása volt az egyik indítéka, hogy úgy döntöttek, a gyalogság bevonulhat a városba. Miután vezetés már nincs, az ellenállás könnyen felmorzsolódhat – tette hozzá. (MTI, idx)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?