Pozsony. Pavol Rusko ANO-elnök vasárnap délután agyvérzést kapott – állította az egyik napilap Ľubomír Lintnerre hivatkozva.
Keresés
A rektorok a tandíjról
Pozsony. A Szlovák Rektori Konferencia egyelőre nem jutott egységes álláspontra a nappali tagozaton folytatott felsőfokú tanulmányokért fizetendő tandíjak kérdésében, egyetértenek azonban a levelező tagozaton fizetendő tandíjak bevezetését illetően.
A törvény, amely Schuster begyében van
Pozsony. Ismét foglalkoznia kell az emberjogi központról szóló törvénytervezettel a parlamentnek. Ugyanaz történt, mint az elmúlt megbízatási időszakban: a törvényhozás jóváhagyta a központ átalakítását célzó jogszabályt, azonban az államfő nem írta alá, és visszakerült a parlamentbe.
Ismét a kispénzűek járnának rosszul
Pozsony. Nem az adórendszer megreformálására, hanem inkább az állami kiadások csökkentésére kellene összpontosítani, fejtette ki tegnap az Új Polgári Szövetség gazdasági szakértője. Vladimír Rigasz számára a 15 százalékos egyenadó bevezetése lenne elfogadható, míg a pénzügyminisztérium 20 százalékosat javasol.
Gyorsabb lesz az ítélkezés?
Jana Dubovcová a Besztercebányai Járásbíróság elnökeként vált ismertté: az országban elsőként vezette be az elektronikus bírósági iktatórendszert, és közvélemény-kutatást készíttetett a bíróságon megforduló ügyfelek körében az általuk tapasztalt korrupcióról. Most az igazságügyi minisztériumban az igazságszolgáltatás rendszerének átalakításán dolgozik.
Ginzai magyar pszichológusból japán médiasztár
Találós kérdés: a japán rádió angol nyelvű adásában vajon milyen nemzetiségű riporter beszélget franciául a Gipsy Kingsszel? Természetesen magyar. Na jó, ez nem a hagyományos szerepe, alapesetben japánul készít interjúkat, amelyeket szimultán fordít angolra: az NHK japán közszolgálati rádió angol nyelvű adásában népszerűsíti a felkelő nap országát.
Mellette sem, ellene sem
Teherán. Az Iraki Iszlám Forradalom Legfelsőbb Tanácsa nevű, iráni székhelyű siíta szervezet vezetője 23 évi távollét után hazatér Irakba, az iraki nép támogatására.
Öljétek meg Szaddámot!
Bagdad. Az iraki fővárosba tartó menetelésük utolsó kilométerein az amerikai tengerészgyalogosokat végre olyan fogadtatás várta, amelyet parancsnokaik ígértek: ujjongó irakiak százai az út szélén, akik bátorító kiáltásokkal adtak lendületet a katonáknak az utolsó szakasz legyűréséhez.
Meghódítja Hollywoodot a „közleány”?
Hollywood. Ryan közlegény után Jessica Lynch „közleány” lett Amerika sztárja. A filmbeli, II.
Bászra tankkal már biztonságosan járható
Bászra. A régi belvárosi negyed kivételével a britek ellenőrzése alatt áll. „Vegyész Ali” halálával az ellenállás összeomlott, a szövetségesek az elszigetelt fegyveres gócpontok felszámolásával vannak elfoglalva. A város rossz állapotban van, víz és élelmiszerhiány jelenti a legnagyobb gondot a lakosságnak.