A törvény, amely Schuster begyében van

Pozsony. Ismét foglalkoznia kell az emberjogi központról szóló törvénytervezettel a parlamentnek. Ugyanaz történt, mint az elmúlt megbízatási időszakban: a törvényhozás jóváhagyta a központ átalakítását célzó jogszabályt, azonban az államfő nem írta alá, és visszakerült a parlamentbe.

Pozsony. Ismét foglalkoznia kell az emberjogi központról szóló törvénytervezettel a parlamentnek. Ugyanaz történt, mint az elmúlt megbízatási időszakban: a törvényhozás jóváhagyta a központ átalakítását célzó jogszabályt, azonban az államfő nem írta alá, és visszakerült a parlamentbe. Akkor azonban másodszorra már nem szavazták meg a tervezetet.

A törvényt csak hat hónap elteltével lehetett újra beterjeszteni, a képviselők másodízben is rábólintottak első nekifutásra, csakhogy Rudolf Schuster ezúttal sem írta alá. A törvénytervezet így már másodszor kerül vissza a parlamentbe, és újbóli elfogadásához 76 voks kell.

A központ igazgatója, Ondrej Srebala korábban és most is megmozgatott minden követ, hogy ne lépjen hatályba az új jogszabály. Ez ugyanis átláthatóvá és ellenőrizhetővé tenné a szervezet tevékenységét. Jelenleg senki nem tudja, hogyan gazdálkodik az állami támogatással a központ, mert a számvevőszék ellenőreit Srebala nem engedte az épületbe. A polgári szervezetek képviselői többször hangoztatták: ha ők kapnának az állami költségvetésből 7-8 milliót évente, abból csodákat művelnének, míg a Srebala által igazgatott intézmény szinte semmit nem tud felmutatni. Az igazgató nem árulta el, a pénzből mennyit költenek bérekre.

A központ igazgatótanácsát Vladimír Mečiar miniszterelnökösködése idején a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) saját embereivel töltötte fel. Šarlota Pufflerová, a Polgár és Demokrácia Alapítvány igazgatója tegnap felszólította a képviselőket, hogy a holnap kezdődő parlamenti ülésen szavazzák meg a törvénymódosítást. Ondrej Srebala ezzel szemben tegnapi nyilatkozatában arra kérte a honatyákat, hogy ne támogassák a jogszabályt, mert szerinte az megfosztaná a központot függetlenségétől. 2002 áprilisában az ENSZ is bírálta a központ tevékenységét, ami a nemzetközi jelentés szerint nincs összhangban a párizsi alapelvekkel. (sz-a)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?