Mellette sem, ellene sem

Teherán. Az Iraki Iszlám Forradalom Legfelsőbb Tanácsa nevű, iráni székhelyű siíta szervezet vezetője 23 évi távollét után hazatér Irakba, az iraki nép támogatására.

Teherán. Az Iraki Iszlám Forradalom Legfelsőbb Tanácsa nevű, iráni székhelyű siíta szervezet vezetője 23 évi távollét után hazatér Irakba, az iraki nép támogatására. Mohammed Bakír al-Hakím ajatollahnak, a legfontosabb iraki síita ellenzéki szervezet elnökének döntéséről unokaöccse tájékoztatta az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökséget.

Al-Hakím a rendkívül nehéz helyzetben lévő iraki népnek kíván segíteni, s hazatérésre szólította fel az ország határain kívül élő irakiakat – idézte őt unokaöccse. Az orosz hírügynökség megjegyezte, hogy az Iraki Iszlám Forradalom Legfelsőbb Tanácsa jelentős katonai szervezettel rendelkezik, amelynek 10-15 ezer jól kiképzett tagja van. Mohammed Bakír al-Hakím folytatni akarja tanítói tevékenységét Nedzsefben, Irak vallási központjában – közölte a rokon, aki maga is tagja az Iraki Iszlám Forradalom Legfelsőbb Tanácsnak. Mohammed Bakír al-Hakím korábban arra szólította fel honfitársait, hogy se Szaddám Huszein elnök hadserege mellett, se ellene ne harcoljanak. (MTI, idx)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?