Pozsony. Ma 17 órakor Releváns szférák címmel nyílik kiállítás, melyen a szlovák képzőművészek mellett dán, cseh, svájci, német és magyar művészek vesznek részt munkáikkal. A kiállításon Magyarországról Benczúr Emese fiatal képzőművész mutatja be műveit. Helyszín: Pozsony, Városi Galéria, Pálffy-palota
Keresés
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: New York bandái (amerikai) 18, 20.30 MLADOSŤ: Pornográf kapcsolatok (belga-francia) 15.30, 20 Brazil (angol) 17.30 MÚZEUM: Moonlight Wedding (amerikai) 18.30 IC.SK: Kenyér és tulipánok (olasz) 18.30 Intacto (amerikai) 18.15 Berlin felett az ég (német) 20.
„Bombariadó” a nyelvi versenyen
Kassa. A mai fiatalok lényegesen kevesebbet beszélnek, mint az előző nemzedék. A technika vívmányai helyettesítik a verbális kommunikációt, a családon belüli beszéd szintén csökkent, az iskolai órákon pedig egy tanuló átlagosan heti hat perc erejéig jut szóhoz.
Mi az a huszerett?
A komáromi Jókai Színház körül társadalmi párbeszéd van/volna kialakulóban, és ezt mindenképp pozitív előjelű folyamatként gondoljuk el, hisz nyilvánvaló módon jelzi, hogy a közönség magáénak érzi a színházat. Azok is, akik negatív véleményt fogalmaznak meg: ők azt kívánják jelezni, másféle színházat szeretnének.
Málta ismét igent mondott
Valletta. Málta szigetén a kormánypárti erők győztek a szombati általános választáson, amelynek fő tétje az EU-csatlakozásra a március 8-i népszavazáson adott, vitatott súlyú „igen” megerősítése volt.
Cheney többet keres Bushnál
Washington. George W. Bush amerikai elnök tavaly 856 056 dollár jövedelmet vallott be és ez után 268 719 dollár adót fizetett – közölte a Fehér Ház. Bush és felesége, Laura aszszony jövedelmét részben az elnöki illetményből, részben abból a befektetési alapból szerezte, amelyben vagyonát tartja.
Elsüllyedt egy komphajó
Dakka. Elsüllyedt egy komphajó Bangladesben egy heves viharban szombaton, a rajta tartózkodó 200 ember felének sorsa ismeretlen. A szerencsétlenség az ország északi részében, a Nangszigndi folyón történt, Dakkától 80 kilométerre. Közel száz embernek sikerült kiúsznia a folyóból, illetve találtak két holttestet is.
Tömeges szökés a börtönből
Sao Paulo. Százhuszonegy elítélt megszökött szombaton a brazíliai Sao Paulóban a fiatalkorúak börtönéből, köztük egy húszéves férfi is, akit 15 gyilkosságért ítéltek el. A börtönben összesen 600-an raboskodtak, valamennyien nagyon veszélyesnek minősített, 17-20 éves fiatalok.
Hol az iraki archívum?
Moszkva. Az orosz Külföldi Hírszerző Szolgálat (SZVR) nem kívánja kommentálni azokat a nyugati lapokban vasárnap megjelent híreket, amelyek szerint Szaddám Huszein iraki elnök titkosszolgálata egyebek mellett más országokra vonatkozó titkos anyagokat adott át az orosz társszerveknek.