Pozsony. A gyermekek szociális jogainak védelme érdekében szükség lesz törvénymódosításra is, de ennél fontosabb a család nélkül felnövő gyermekekkel foglalkozók szemléletváltását elérni.
Keresés
Abbahagyják a gyűjtést
Pozsony. A NATO-csatlakozással kapcsolatos népszavazásért küzdő petíciós bizottság tegnap bejelentette, abbahagyják az aláírások gyűjtését, mivel a csatlakozás ratifikálása befejeződött. Ennek ellenére azok a polgárok, akik alá akarják írni az íveket, továbbra is megtehetik ezt, de az íveket postán kell feladniuk.
Még nincs vádemelés
Pozsony. Már a katonai ügyészség foglalkozik a belügyminisztérium három volt alkalmazottjának ügyével. Vladimír Palko belügyminiszter Peter P.-t és Karol T.-t még tavaly decemberben mentette fel, majd távoznia kellett Ján B.-nek is.
„Mindegy, kinél pattog a labda”
Ha Szlovákia nem dolgozza ki időben a megfelelő projektumokat, nem tud meríteni az uniós alapokból, állapította meg az integrációs kormánytanács. A miniszterelnök-helyettes szerint négy tárcánál: az oktatásinál és a három „magyar miniszternél” – köztük a földművelési tárcánál – vannak a legnagyobb gondok. Simon Zsolt agrárminiszterrel egyebek mellett erről beszélgettünk.
Horoszkop
Ne hagyja, hogy a kötelességei miatti aggódás elrontsa ezt a nagyszerű, frissítő időszakot.
Városok és falvak társulása: újra Michal Sýkora
Pozsony. Továbbra is Michal Sýkora vezeti a Szlovákiai Városok és Falvak Társulását, az érdekvédelmi szervezet tegnap véget ért kétnapos tisztújító közgyűlése ugyanis titkos szavazással újra, negyedszer is őt választotta elnökéül.
Európában – a szerződés szerint is
Athén. Megszűnik Európa kettéosztottsága – mondta az EU soros elnöki tisztét betöltő Görögország kormányfője, miután mind a tizenöt tagállam és a tíz tagjelölt ország legfelsőbb vezetői tegnap aláírták az Európai Unióhoz történő csatlakozásról szóló szerződést. Szlovák részről Rudolf Schuster államfő és Mikulás Dzurinda miniszterelnök látta el kézjegyével az okmányt.
Esőre vár az elvetett mag és a növényzet
Komárom. A Komáromi járás agrártermelői a tervek szerint mintegy 30 ezer hektáron termesztenek az idén tavaszi gabonaféléket.
Megkárosították a hazai sertéstenyésztőket
Pozsony. Súlyosan ártottak a dél-szlovákiai sertéstenyésztőknek azok a húsfeldolgozók, akik nem jelentkeztek időben az agrártárca, illetve az Intervenciós Agrárügynökség (IPA) támogatott sertésfelvásárlásra irányuló versenypályázati felhívására.
Közvetlen kifizetések három változatban
Pozsony. Már a szlovákiai agrártermelők is könnyedén kiszámíthatják, hogy európai uniós csatlakozásunk után milyen brüsszeli támogatásokra lesznek jogosultak, illetve jelenlegi termelési struktúrájuk mellett mennyire lesznek versenyképesek 2004. május 1-je után.