Fél Görögország másnapos volt vasárnap az Eb-részvétel kivívása után. Az országban most Otto Rehhagel az első számú nemzeti hős, aki szövetségi kapitányként 1980 után első ízben juttatta ki a válogatottat kontinensviadalra.
Keresés
„Halálmeccs” nélkül
Frankfurt. Tegnap elkészítették a 2004-es Európa-bajnokság pótselejtezőinek párosítását. A sorsolással talán a horvátok és a törökök lehetnek a legelégedettebbek, hiszen előbbi Szlovéniát, utóbbi Lettországot kapta ellenfélül.
Szabics bevallotta: szégyelli magát
Budapest. A lengyelek elleni sorsdöntő Eb-selejtezőn a Szabics Imre, a VfB Stuttgart támadója bizonyult a legveszélyesebb magyar játékosnak. Kapufája és gólja mestermunka volt, bár az egyértelműen bebizonyosodott: Szabics Imre egyedül kevés a jó szerepléshez.
Hogy aludt a meccs utáni éjjel?
Rosszul.
Nagy hajrá egy pontért
Szuzuka. Michael Schumachernek egyetlen pontot kellett Szuzukában szereznie ahhoz, hogy hatodszor is Forma–1-es világbajnok legyen, s nyolcadik helyével teljesítette is a feladatot. Akkor sem kellett volna azonban szomorkodnia, ha netán egyetlen pontot sem szerez, csapattársa, Rubens Barrichello ugyanis megnyerte a futamot Kimi Räikkönen előtt.
RÖVIDEN
Pozsonyi taxisok ellenőrzése
Pozsony. A fővárosi taxisofőröket veszik górcső alá a pozsonyi rendőrök az elkövetkező pár napban. Az ellenőrzések során arra lesznek kíváncsiak, megvan-e minden sofőrnek a szükséges engedélye, illetve a szabályzatnak megfelelően üzemeltetik-e a taxiórákat.
Az egykori Nagylak képei és arculata
Galánta. A szlovák külhonban (Slovenským zahraničím) címmel nyílt kiállítás tegnap a Galántai Honismereti Múzeumban. A Romániai Szlovákok és Csehek Demokratikus Szövetségével, a pozsonyi Külhoni Szlovákok Házával és a Szlovák Nemzeti Múzeummal közösen szervezett tárlat három részből áll.
A bürokrácia miatt lesz később szabadegyetem?
Komárom. A napokban a városban járt Frank Günter Helmar professzor, a San Marinó-i Nemzetközi Tudományos Akadémia (AIS) elnöke, a Komáromban létrehozandó Academia Kelementia szabadegyetem kommunikációs igazgatója.
Várható elbocsátások a nyitrai kórházban
Nyitra. Havi egymillió korona megtakarítást vár a nyitrai kórház igazgatója, Viktor Žák attól, hogy a gyermekgyógyászati osztály központi épületbe költözik, az üresen maradó objektumot pedig legalább 58 millióért szeretné eladni.
A Népdalkörök IV. Berzétei Találkozója
Berzéte. A Népdalkörök IV. Berzétei Találkozóján a múlt hét végén egy tucat népdalkör és éneklőcsoport képviseltette magát a Rozsnyói járásból.
Befektető-csalogató Besztercebányán
Besztercebánya. Befektető-csalogató kétnapos fórumot szervez ma és holnap a besztercebányai megyei önkormányzat a Besztercebányai Kerületi Hivatal tanácstermében.