Az egykori Nagylak képei és arculata

Galánta. A szlovák külhonban (Slovenským zahraničím) címmel nyílt kiállítás tegnap a Galántai Honismereti Múzeumban. A Romániai Szlovákok és Csehek Demokratikus Szövetségével, a pozsonyi Külhoni Szlovákok Házával és a Szlovák Nemzeti Múzeummal közösen szervezett tárlat három részből áll.

Galánta. A szlovák külhonban (Slovenským zahraničím) címmel nyílt kiállítás tegnap a Galántai Honismereti Múzeumban. A Romániai Szlovákok és Csehek Demokratikus Szövetségével, a pozsonyi Külhoni Szlovákok Házával és a Szlovák Nemzeti Múzeummal közösen szervezett tárlat három részből áll. Az egykori Nagylak képei és arculata című kiállítás annak apropóján készült, hogy a szlovákok 200 évvel ezelőtt telepedtek le a ma Romániához tartozó településen. Ondrej Štefanko, a Romániai Szlovákok és Csehek Demokratikus Szövetségének elnöke a megnyitón megjegyezte, a korabeli szlovákok nem külföldre távoztak, hanem egy államalakulaton belül költöztek más helyre, hiszen csak 1918 után vontak határt eredeti és későbbi, mai lakhelyük közé. A kiállításon korabeli népviseletek és használati eszközök, valamint az oktatással, a vallással és a köznapi élettel kapcsolatos képek, dokumentumok láthatók. A másik két kiállítás, az Irányított imagináció, illetve a Szavak helyett című két vajdasági szlovák képzőművész, Mira Brtková és Anna Vagalová munkásságát mutatja be. Mivel a festő-szobrász Brtková egyben divattervező is, a tárlatnyitó ünnepséget egy kisebb divatbemutató is színesítette, ahol a galántai mazsorettcsoportból „kölcsönzött” manökenek mutatták be a művésznő ruhakölteményeit.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?