Pozsony. Negyedik éve rendezik meg Szlovákiában is a Prágából indult Egyazon világ elnevezésű dokumentum-filmfesztivált, amelynek célja, hogy elsősorban a fiatal nemzedék figyelmét a nagyvilágra irányítsa, s felismertesse: a problémák nem szűnnek meg Szlovákia határaival.
Keresés
A Duci, a Hosszú, az Öreg és a többiek
Miért vásárol az ember cserépben csípős paprikát, ha főzésnél alig használja? Hát azért, mert a cserepes paprika szép, a konyha dísze lehet, csak ne felejtsük el rendszeresen öntözni.
Vadkerty Katalin Bethlen-díjas
Kezdetben volt a trianoni békediktátum, amit egy cseh– morva Drang nach Osten és egy szlovák Drang nach Süden követett. E honfoglaló vonulások és beszivárgások jogi nagykapujául a magyar világi és egyházi nagybirtokokat fölosztó s az elaprózott birtokrészeket szláv telepeseknek ítélő, a magyar szegényeket kisemmiző és nyomorba döntő csehszlovák földreform, az állampolgársági törvény, a szláv iskola- és egyházpolitika és több hasonló, nemzetállami eszmeiségű kormányzati intézkedés szolgált.
Tűzpárbaj Mekkában
Rijád. A szaúdi rendőrség tegnap tűzharcban lelőtt két terroristát Mekkában, az iszlám szent városában, egyúttal meghiúsított egy terrorista összeesküvést – jelentették a helyi hírközlő szervek. A rendőrség körülvette a terroristák rejtekhelyét, akik automata fegyverekkel és kézigránátokkal kemény támadást indítottak.
India óriási lehetőség
Újdelhi. Az óriási indiai piac nagy lehetőségeket biztosít a magyar vállalatok számára – mondta Medgyessy Péter miniszterelnök tegnap az indiai fővárosban.
Owen vallomása Milosevicsről
Hága. Nem Szlobodan Milosevics, hanem a boszniai szerbek ellenállása miatt hiúsult meg 1993-ban a boszniai háború befejezésére kidolgozott nyugati terv – jelentette ki a hágai törvényszéken tett tanúvallomásában tegnap a terv egyik megalkotója, David Owen volt brit külügyminiszter.
Jessica férjhez megy
Colorado Springs. Az esküvőjét tervezi Jessica Lynch, az iraki fogságból kiszabadult katonanő. Amint arról a lány édesanyja beszámolt, Jessica a jövő júniusban szándékozik férjhez menni. Választottaja szintén katona: Ruben Contreras, a hadsereg őrmestere.
Jugoszlávok segítették az iraki fegyverkezést
Brüsszel/Berlin. 2001-ben jugoszláv rakétaszakértők két csoportja járt Irakban, hogy segítsen az ottani Scud-rakéták 290 kilométeres hatótávolságának növelésében.
Igazolvány a Sin Bét áldásával
Jeruzsálem. Az izraeli belbiztonsági szolgálat, a Sin Bét hozzájárulása is kell mostantól a hivatalos újságíró-igazolványok kiadásához Izraelben.
Irakban háború van
Baakúba/Washington/Párizs. Egy polgári személy meghalt, tizenöten pedig megsérültek tegnap Irakban a Dijála tartományi alkormányzó elleni robbantásos merényletben, amely azonban eredeti célját elvétette.