Irakban háború van

Baakúba/Washington/Párizs. Egy polgári személy meghalt, tizenöten pedig megsérültek tegnap Irakban a Dijála tartományi alkormányzó elleni robbantásos merényletben, amely azonban eredeti célját elvétette.

Baakúba/Washington/Párizs. Egy polgári személy meghalt, tizenöten pedig megsérültek tegnap Irakban a Dijála tartományi alkormányzó elleni robbantásos merényletben, amely azonban eredeti célját elvétette. A szerkezet akkor lépett működésbe, amikor Akil Hamed alkormányzó gépkocsikonvoja elhaladt egy, a tartományi székhelyhez, Baakúbához közeli település mellett. A robbantást valószínűleg távirányítású szerkezettel követték el.

Irakban még mindig háború folyik – ismerte el a Le Parisiennek adott interjúban Douglas Feith, a Pentagon politikai ügyekben illetékes államtitkára. A washingtoni védelmi minisztérium rangban harmadik számú vezetője, akit a Bush-kormány héjái között tartanak számon, az amerikai hadsereg helikopterét Irakban ért vasárnapi súlyos, 16 amerikai katona halálát okozó merénylet után nyilatkozott. Feith határozottan elhárította azt a feltételezést, hogy az egyre több áldozatot szedő terrorakciók nyomán Washington esetleg fontolóra veszi csapatainak visszavonását a közel-keleti országból. „Ez a lehetőség nyilvánvalóan nem merül fel” – jelentette ki az amerikai katonai illetékes. Mint kifejtette: az USA-nak egyetlen célja van Irakban: a lehető legrövidebb időn belül olyan helyzetet teremteni, amelyben az irakiak képesek lesznek országuk irányítására. Ehhez új alkotmány szükséges, és meg kell szervezni a szabad választásokat. Feith szerint Irakban ez idő szerint háború folyik, amelyben Szaddám Huszein volt diktátor hívei, egykori katonák, terroristák és bűnözők állnak szemben az amerikaiakkal. Kiemelte, hogy elsődleges feladatnak tekintik az iraki határok ellenőrzésének megszilárdítását, amely előfeltétele a közbiztonság helyreállításának. „Az amerikai politika iránti bizalom kulcskérdéséről van szó. Ha ezt nem sikerül megteremteni, az iraki lakosságból sokan választhatják a terroristák támogatását” – ismerte el Feith.

Korábbi ellenkezését feladva a Fehér Ház megígérte, hogy kiadja a szenátus hírszerzési bizottságának az iraki tömegpusztító fegyverekre vonatkozó azon iratokat, amelyekkel annak idején Irak megtámadását igazolta. A bizottság elnöke, Pat Roberts, Kansas állam republikánus párti szenátora elmondta: a Fehér Ház egy magas beosztású tisztségviselője először tett ígéretet arra, hogy az amerikai hírszerző szervek a bizottság rendelkezésére bocsátanak a testület által igényelt minden adatot. A szenátor két nappal korábban még felrótta az amerikai kormányzatnak, hogy az iratok átadására megszabott határidőt nem vette figyelembe. George Bush elnöknek bírálói a szemére vetik: túl sötét színben tüntette fel az állítólagos iraki tömegpusztító fegyverek veszélyét, hogy elnyerje a közvélemény támogatását az iraki háborúhoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?