Jugoszlávok segítették az iraki fegyverkezést

Brüsszel/Berlin. 2001-ben jugoszláv rakétaszakértők két csoportja járt Irakban, hogy segítsen az ottani Scud-rakéták 290 kilométeres hatótávolságának növelésében.

Brüsszel/Berlin. 2001-ben jugoszláv rakétaszakértők két csoportja járt Irakban, hogy segítsen az ottani Scud-rakéták 290 kilométeres hatótávolságának növelésében. A The Wall Street Journal Europe (WSJE) tegnap az írta, az amerikaiak mindezt az iraki titkosszolgálatok irattárának áttanulmányozása és az őrizetbe vett illetékesek kihallgatásai alapján tudták meg. Az iratok ugyanis nem pusztán az iraki kémek neveit tartalmazzák, hanem azon külföldiekét is, akiket Bagdad azért fizetett, hogy segítsenek a tiltott fegyverek kifejlesztésében, illetve az iraki kormány külföldi befolyásának növelésében. A lap által idézett, meg nem nevezett magas rangú amerikai tisztségviselő szerint az iratok és a kihallgatások nem szolgáltattak bizonyítékot arra, hogy Irak valóban biológiai vagy vegyi fegyvereket gyártott, illetve újrakezdte volna atomprogramját – mint ahogy azt Washington állította még a háború előtt. Ugyanakkor a vizsgálatok irányítói most már jobban látják, mi mindent tett Irak saját rakétaprogramjának felgyorsítása és külföldi segítség megszerzése végett. Mindennek alapján az amerikai illetékes úgy vélte: lehet, hogy Szaddám Huszein volt iraki elnök megfordította a sorrendet, s előbb a fegyverek célba juttatását szolgáló fegyverrendszerek kifejlesztésére koncentrált (amely elég hosszadalmas folyamat), s csak ezt követte volna maguknak a tömegpusztító fegyvereknek a gyártása, amely ellenben elég gyorsan kivitelezhető. (Korábbi amerikai jelentés szerint az iraki elnöknek saját szakértői azt mondták, hogy 2-3 hónap alatt képesek mustárgáz, 6 hónap alatt pedig szaringáz gyártására.) Az említett amerikai tisztségviselő közölte: jugoszláv szakértők és egy másik, általa meg nem nevezett ország tudósai még az idén is Irakban dolgoztak a Scudok hatótávolságának meghoszszabbításán. Márpedig az ENSZ szankciói még a 290 kilométeres hatótávolságú Scud-rakéták birtoklását is tiltották Irak számára.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung német lap tegnapi száma szerint Szaddám Huszein iraki elnök rendszere még idén februárban is azon dolgozott, hogy rakétatechnológiához jusson Észak-Koreától. Az üzlet végül nem jött létre, mert a phenjani vezetés nem tartotta be szerződéses kötelezettségeit; arra hivatkozott, hogy fokozott nemzetközi megfigyelés alatt áll. Szaddámnak ezekről a beszerzési terveiről akkortájt állítólag nem tudott sem az ENSZ, sem a washingtoni kormány. „Az iraki vezetés a múlt év októberében rakétatechnológia szállításáról tárgyalt Phenjannal” – közölte a tömegpusztító fegyverek keresésébe beavatott magas rangú amerikai személy. A Nodon-technológiáról lett volna szó, amely lehetővé teszi, hogy a rakéta akár 1300 kilométer távolságban lévő célpontot is megsemmisítsen. Egy Nodon-rakéta kipróbálása (átrepülése) japán területek felett nagy izgalmakat keltett 1998-ban Tokióban. Az amerikai személy állítólag rendelkezik a tárgyalásokat bizonyító iratokkal, s az iraki– észak-koreai szerződés feltételei is ismertek előtte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?