Gyulamajor. A közelmúltban ünnepelte 20. születésnapját a Komáromi járásban található gyulamajori székhelyű V-H-Č társulás. Az asztalosműhelyt 1983 szeptemberében 3 fiatalember, Vendégh László, Harangozó József és Čenky János alapította, ám abban az időben kizárólag munkaidő után, másodállásként végezhették az asztalosmunkákat.
Keresés
Sötét alakok a koromsötés községben
Dobfenek. Szombatra virradóra kirabolták a Rimaszombati járásban levő község vegyesboltját. A betörők éjfél után járhattak a faluban, amikor a településen takarékossági okok miatt kikapcsolják a közvilágítást. A tettesek négy lakatot vágtak le, majd felfeszítették az ajtót, hogy bejuthassanak a főút melletti épületbe.
Nagyon súlyos beteg
Kairó. Kisteherautóval szállítottak kórházba egy 450 kilós egyiptomi asszonyt, akinek a mentőautó túl kicsinek bizonyult. A 40 éves nőt több betegség kötötte ágyhoz már évek óta, sorsára egy talk show műsorvezetője irányította rá a figyelmet.
Eltűnne Szlovákiából
Budapest/Komárom. Ismét nem volt öttalálatos a magyar lottón, így a főnyeremény 4 milliárd 600 millió forintra emelkedett. A jackpot 36 hete, március 1-je óta halmozódik. Most szombaton is hosszú sorok kígyóztak a lottózók előtt. A szomszédos országokból újra rengetegen érkeztek szerencsét próbálni.
Száraz Józsefet, a Csemadok elnökét
Hogyan értékeli a programalkotó közgyűlést?
Tárgyalásokkal sikerült megállapodásra jutnunk az alapszabály ügyében. A másik dokumentummal kapcsolatban elmondhatom, egyfajta előretekintés, jövőképkeresés késztetett bennünket az elfogadására. Szavatolnunk kell az utánpótlást, s meg kellett fogalmaznunk elképzeléseinket.
Csemadok: módosított alapszabály
Udvard/Nagykapos. Két dokumentumot fogadtak el szombaton a Csemadok országos közgyűlésén, melyen a 113 meghívott közül 98-an vettek részt. A módosított alapszabályról, valamint a szervezet jövőjével kapcsolatos munkatervről van szó.
MERÉNYLETEK SZAÚD-ARÁBIÁBAN
2001. október 6. – két külföldi, köztük egy amerikai halt meg a sivatagi királyság keleti részén fekvő Hobarban végrehajtott robbantásban. Washington „elszigetelt jelenségnek” nevezte a támadást, mondván: nem függött össze a szeptember 11-i merényletekkel.
2002. június 20.
Álcázott arab merénylők
Rijád. A szaúd-arábiai biztonsági erők egyenruhájába öltözött merénylők követtek el vasárnap hajnalban véres merényletet Rijádban. Feltehetően lopott rendőrségi terepjárón hajtottak be a külföldiek fegyveres biztonsági őrökkel védett, betonkerítéssel körülvett lakónegyedébe.
Jó esetben is félig üres polcok a patikákban
Pozsony. A legtöbb gyógyszertár jó esetben is félig üres polcokkal várja a betegeket, sok helyen azonban ma ki sem nyitnak a patikák.
Teherszállítókkal pusztítana az al-Kaida
Teherszállító repülőgépekkel kísérelhet meg terrorcselekményeket végrehajtani amerikai érdekeltségek ellen az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat, legalábbis az elmúlt hetekben az amerikai hatóságok birtokába jutott hírszerzési értesülés szerint az al-Kaida igyekszik feltérképezni ennek lehetőségeit.