Teherszállítókkal pusztítana az al-Kaida

Teherszállító repülőgépekkel kísérelhet meg terrorcselekményeket végrehajtani amerikai érdekeltségek ellen az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat, legalábbis az elmúlt hetekben az amerikai hatóságok birtokába jutott hírszerzési értesülés szerint az al-Kaida igyekszik feltérképezni ennek lehetőségeit.

Teherszállító repülőgépekkel kísérelhet meg terrorcselekményeket végrehajtani amerikai érdekeltségek ellen az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat, legalábbis az elmúlt hetekben az amerikai hatóságok birtokába jutott hírszerzési értesülés szerint az al-Kaida igyekszik feltérképezni ennek lehetőségeit.

Mint egy neve mellőzését kérő amerikai tisztségviselő pénteken a Reuters hírügynökségnek elmondta, az értesülésből ugyan nem állapítható meg az esetleges terrortámadás időpontja és helyszíne sem, de az mindenképpen arra utal: az Oszama bin Laden vezette terrorhálózat érdeklődik az iránt, hogy esetleg polgári teherszállító repülőgépeket használjon fel amerikai célpontok elleni merényletekhez. Nem zárható ki, hogy a terrorcselekményeket az Egyesült Államokban hajtaná végre a szervezet.

Az amerikai hatóságok az al-Kaida terrorhálózatot tették felelőssé a 2001. szeptember 11-én végrehajtott egyesült államokbeli terrortámadásokért, amikor terroristák eltérített utasszállító repülőgépeket vezettek neki a New York-i Világkereskedelmi Központ ikertornyának, illetve az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon épületének. A terrorcselekmények mintegy 3 ezer ember életét követelték.

A teherszállító repülőgépekkel végrehajtandó merényletek lehetőségére egy nappal azután hívták fel az amerikai hatóságok a figyelmet, hogy az amerikai külügyminisztérium csütörtökön fokozott terrorveszély miatt óvatosságra intette a Közel-Keleten tartózkodó, vagy oda készülő amerikai állampolgárokat. A tárca külön megjegyezte, hogy terroristák repülőgépeket vagy hajókat téríthetnek el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?