Pozsony. Megvétózta a kormányban a Magyar Koalíció Pártjának miniszteri klubja azt a listát, mely azoknak a településeknek a nevét tartalmazza, ahol a népszámlálási adatok alapján a hivatalos érintkezésben alkalmazható a kisebbségek nyelve.
Keresés
Póréhagyma egész évben
A póréhagyma (Allium ampeloprasum) nálunk kevésbé ismert, de más országokban széles körben fogyasztott zöldségféle. Nagy előnye a vöröshagymával szemben, hogy nincs erős, maró csípős illata. Már az ókori Egyiptomban is nagyra becsülték, úgy gondolták, hogy fogyasztása erősíti a testet. Őshazája Dél-Európa.
A saláta hervadásos betegségei
A hajtatott fejes saláta gyakori növényvédelmi problémája a levélbarnulás. Az idős levelek szélének elhalása főleg az őszi és a téli saláta hajtatásakor jelentkezik.
Pénzbüntetés férficsókért
Egy görög privát televíziócsatornát 116 ezer dolláros bírsággal sújtottak két csókolózó férfi jelenete miatt.
Halálbüntetésre számíthat a „washingtoni rém“
Muhammad társával a vádak szerint 2002-ben tíz embert lőtt le Washington környékén. Az orvövész páros idősebb tagját halálra is ítélhetik, bár ügyvédje szerint nincs rá bizonyíték, hogy ő lőtte volna le Dean Meyers-t, akinek meggyilkolásáért most felelősségre vonják.
Meghalt a Busht erőszakkal vádló nő
Golyóval a fejében találtak arra a texasi asszonyra, aki azt állította, hogy George W. Bush megerőszakolta őt és férjét. A hatóságok szerint öngyilkosság történt.
Idén 30 aranyérmet nyertek a magyar kajak-kenusok
A versenyszezon zárultával, az év vége közeledtével a Magyar Kajak-Kenu Szövetség is elkészítette összesítését, és megválasztotta az egyes kategóriák legjobbjait. A sportág képviselői a 2003-as év világversenyein összesen 30 arany-, 9 ezüst- és 13 bronzérmet szereztek.
Tévéműsorban rúgtak ki egy cégvezetőt
Félbeszakadt a Channel4 adó főnökcserélő valóságshow-jának első felvétele; az egyik résztvevő otthagyta új cégét és a stábot, a másikat pedig eltanácsolták ideiglenes beosztottai.
Felébredt a halottnak hitt kislány
Halottnak nyilvánítottak Kaliforniában egy húsz hónapos kislányt, de később mégis sikerült életre kelteni, és szerdán már nem volt életveszélyben. A kislányt édesanyja találta meg pénteken a család úszómedencéjében, arccal lefelé mozdulatlanul lebegve.
Pozsony érintésével repül a SkyEurope
Pénteken Pozsony érintésével repül a SkyEurope fapados légitársaság első két járata Londonba és Párizsba - jelentette be csütörtökön Christian Mandl, a légitársaság sajtótájékoztatóján.