Tévéműsorban rúgtak ki egy cégvezetőt

Félbeszakadt a Channel4 adó főnökcserélő valóságshow-jának első felvétele; az egyik résztvevő otthagyta új cégét és a stábot, a másikat pedig eltanácsolták ideiglenes beosztottai.

Félbeszakadt a Channel4 adó főnökcserélő valóságshow-jának első felvétele; az egyik résztvevő otthagyta új cégét és a stábot, a másikat pedig eltanácsolták ideiglenes beosztottai.

Kudarccal indult a Boss Swap (Főnökcsere) című brit tévéshow premieradásának rögzítése, miután a főszereplők egyike sem tudta irányítani két hétre rábízott új vállalatát.

A magas nézettségű feleségcserélő műsor, a Wife Swap céges változatában a tévésekkel együttműködő vállalkozások első embereit más társaságok főnöki bőrfoteleibe ültetik. A féri és női vezetőknek új közegben kell megbirkózniuk a napi problémákkal, a beosztottaknak pedig egy új vezetői stílushoz kell igazodniuk. Az egymás pozícióiba áthelyezett igazgatóknak joguk van öt változtatást végrehajtani, amennyiben azok a cég érdekében történnek.

Az úttörő szerepre vállalkozó Mike Porritt autókereskedő azonban két hét helyett csak kilenc napig bírta az idegen környezetet, majd miután kirúgta az eredeti főnök feleségét, elhagyta a rábízott céget. Váltótársa, Bruce Burkitt ingatlanügynök ugyanazon a napon vált meg átmeneti állásától, de nem önként lépett ki a gépkocsi-üzletből, hanem ideiglenes beosztottai határozott követelésére - írta az Ananova.


"Azt gondoltam, rengeteg tapasztalatot szerzek, és az esetleges változtatások úgyis visszacsinálhatók két hét múlva, ennek ellenére az egész dolog rémálommá vált" - mondta Bruce Burkitt.

A rossz kezdet ellenére a Channel4 bizakodó, a csatornánál azt közölték, úgy tűnik, a kezdeti "fellobbanások okozta tűz kialszik" és a Főnökcseré-t az eredeti terveknek megfelelően jövő évtől műsora tűzik.

A rendhagyó program miatt az ügyvédek már hetekkel ezelőtt aggódtak. Több jogi szakértő arra figyelmeztette a játékban szereplő vállalatokat, hogy a két hét során elveszíthetnek partnereket, vevőket, de akár sztrájkra is sor kerülhet, amennyiben az új rezsim nem nyeri el a régi dolgozók szimpátiáját.


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?