Marco Bellocchio olasz filmrendező Buongiorno, Notte (Jó napot, éjszaka) című filmje kapja idén az európai filmkritikusok díját - jelentette be kedden az Európai Filmakadémia Berlinben. A díjat december 6-án nyújtják át Berlinben, ugyanúgy, mint az év legjobb európai filmjének járó díjat.
Keresés
Megszületett BB-Andi kislánya
Veszélyesek voltak az utóbbi hetek mind a kismamának, mind a babának, de végül komplikációktól mentesen világra jött Elisabeth.
Jövő nyárra elkészül a Polgárok Háza
A polgári köröknek és civil szervezeteknek 2004. június 31-re méltó otthona lesz a Polgárok Háza - közölte a VIII. kerületi épület előtt megtartott sajtótájékoztatóján Hende Csaba kedden.
Szerdán hajnalban jönnek a hullócsillagok
A Leonidák meteorhullás idén is látványos esemény lehet az érdeklődők számára. Az előrejelzések november 19-én, szerdán hajnalban jósolják a legnagyobb aktivitást (meteorzáport). Már egyetlen tűzgömb látványa is felejthetetlen élményt jelent.
Merényletet akartak elkövetni a holland kormányfő ellen
Jan Peter Balkenende holland kormányfő elleni merényletet hiúsítottak meg a hágai rendőrök - állítja a holland rendőrség. Még október végén fogtak el egy férfit Hágában, aki a kormányfői rezidencia közelében Balkenende lakhelye felől érdeklődött.
A pozsonyi reptér rivalizálhat a bécsivel
Aránytalanul magas a Bécs melletti schwechati repülőtér bérleti díja, ezért a harminc kilométerre lévő pozsonyi légikikötő forgalma megelőzi az osztrákot. A Ferihegyi repülőtér is olcsóbb a bécsinél, de a nagyobb távolság miatt rosszabbak az esélyei.
CORRIERE DELLA SERA
Éles szavakkal bírálta a katolikus egyházfőt Elie Wiesel izraeli Nobel-békedíjas író, amiért II. János Pál pápa vasárnapi miséjén „falak helyett hidakat” szorgalmazott a Közel-Keleten.
Šimko holnapi szerepe
Miniszterelnökünk erődemonstrációnak, ugyanakkor a politikai kultúra bizonyítékának szánta, hogy minap az SDKÚ-ban marasztalta Ivan Šimkót. Az előzmények közismertek.
Lebegtet az MKP
Szombatig világosnak és véglegesnek tűnt a Magyar Koalíciós Pártja vezetőségének álláspontja a jövő áprilisban sorra kerülő szlovákiai elnökválasztással kapcsolatban. Bugár Béla elnök többször is rámutatott arra, amit mindannyian érzékelünk.
Ötszáz évig békében élt a törökországi zsidóság
Törökországban mintegy 35 ezer török állampolgárságú zsidó él, akiket honfitársaik csak muszevi néven emlegetnek, az isztambuli zsidó közösség csaknem 27 ezer lelket számlál. Isztambulban a legelőkelőbb negyedekben laknak, Mackában, Sisliben és Nisantasiban.