Esztergom. A Magyar Filmklubok és Filmbarátok Szövetsége idén Esztergomban tartja országos összejövetelét. A program szervezői vetítésekkel egybekötött négynapos szakmai rendezvényt szervez a közönség számára.
Keresés
Érettebb érettségivizsga-rendszer
Pozsony. A következő tanévtől európai kritériumrendszerre épülő, az eddiginél lényegesen objektívabb tudásszint-, illetve készségfelmérés váltja fel az eddigi érettségi vizsgákat.
Bill Clinton kínai ruhákat reklámozhat
New York. Egy divatlap értesülései szerint az Amerikai Egyesült Államok egykori elnöke körülbelül 1,3 millió fontos (75,5 millió koronás) honoráriumot kap azért, hogy a kelet-kínai központú Fapai cégnek dolgozzon modellként.
Liccén kötöttek ki a poprádi romacsaládok
Licce. Három roma család beköltözése közel harminc fővel emelte a Nagyrőcei járásban lévő, most már közel 650 lakosú gömöri község lélekszámát. A romák augusztusban Poprádról teljesen hivatalos úton, egy nagyrőcei ingatlanközvetítő segítségével költöztek be a faluba, felkavarva ezzel a ott élők nyugalmát.
Gyengülő dollár, dráguló arany
Isztambul/London/Budapest. Az isztambuli merényletek után evakuálták a városban működő nemzetközi bankok alkalmazottait; kiürítették a JP Morgan Chase, az ABN Amro Holdings és a Societe Generale helyi irodáit. A robbantásos merényletek után felfüggesztették a kereskedést az isztambuli érték- és aranytőzsdén.
Terrorhullám Isztambulban
Isztambul/London. Huszonhat ember – köztük a brit főkonzul – vesztette életét tegnap az isztambuli brit célpontok ellen végrehajtott robbantások következtében, a sebesültek száma pedig meghaladja a 450-et.
Alaposan befűtenek nekünk a gázárakkal
Pozsony. Komoly áremelés vár a háztartásokra a jövő évben. A Hálózati Ágazatokat Szabályozó Hivatal (ÚRSO) tegnap véglegesítette, hogy 2004-ben hány százalékkal emelkedik a földgáz, a villanyáram, a víz- és csatornadíj ára.
Védjük gyümölcsfáinkat a nyulaktól, szarvasoktól
Gyümölcsöskertünkben még nem késtünk el a nyulak, őzek, szarvasok elleni védekezéssel, de a nagyobb havazásokig feltétlenül végezzük el azt.
Virágok téli metszése
Az ősz nem a legalkalmasabb időszak a cserepes növények visszavágására. Most, amikor a növények életfunkciója csökken, nehezen gyógyulnak be a sebek. A téli hónapok folyamán a növényeket könynyebben megtámadják a kártevők vagy betegségek, mert csökken az ellenálló képességük, így a hajtásai kiszáradhatnak.
A talajtakarás fontossága
Akkor gondoskodunk igazán a növényeiről, ha télen is óvjuk őket. A talajtakarás az egyik legfontosabb teendő. A fagytól és az alacsony hőmérséklettől meg kell védeni növényeinket. A talajtakaró hőszigetelőként működik, egyenletes nedvességet és hőmérsékletet biztosít, segít a talajlakó baktériumok életben tartásában.