George Clooney és Steven Soderbergh újabb filmtervet karol fel közös cége által, melynek főszerepét a sztár alakítja. A Syriana című politikai thrillert Soderbergh régi kollégája, a Traffic című filmjének forgatókönyvírója, Stephen Gaghan írja, és ezúttal a rendezést is ő vállalja magára.
Keresés
Már fenn van a világhálón a Pókember 2. előzetese
Nézd meg Pókember szédítő szökkenéseit a New York-i felhőkarcolók között, ismerkedj meg új ellenségével, Dr. Otto Octaviusszal, derítsd ki, mi zavarja meg Peter Parker és Mary Jane éttermi romantikázását – a hálón a Pókember 2.
Kiosztották a New York-i kritikusok díját
Bár a New York-i Filmkritikusok Köre (NYFCC) hagyományaihoz híven a legtöbb kategóriában alacsony költségvetésű, független produkciókat jutalmazott, a legjobb film díját A Gyűrűk Ura – A király visszatérnek adta.
Brad Pitt miatt csúszik
Steven Soderbergh már a jövő év elején szerette volna elkezdeni az Ocean’s Eleven-folytatás, az Ocean’s Twelve forgatását, ám áprilisig várnia kell, mivel Brad Pitt még nem épült fel a Trója felvételei közben elszenvedett sérülésből: az Akhilleuszt játszó színésznek épp az Achilles-inával vannak bajai.
Farrellnek pszichiáter kell
Ha valaki jajveszékelést hall az Oliver Stone rendezte Alexander the Great marokkói forgatásán, Colin Farrell mája az: a makedón uralkodót játszó ír dúvad egyetlen éjszaka alatt 45 sört gurít le. Forgatási segítője, Addoul Cherkoui szerint Farrell teljesen be van kattanva, és pszichiátriai kezelésre van szüksége.
Bolondos dallamok – Újra bevetésen
1930-ban indult hódító útjára a Looney Toons, azaz a Bolondos dallamok című animációs sorozat, aminek egyes epizódjait az akkoriban megjelenő mozifilmek előtt láthatta a nagyérdemű.
Nem férek a bőrödbe
Nyilván minden szülő meg van róla győződve, hogy jól neveli gyermekét és minden gyerek azt gondolja, hogy erről szó sincsen.
Kémkölykök 3-D Game Over
Robert Rodriguez rendezőt (Desperado, Alkonyattól pirkadatig) egy cseppet sem keserítette el a Kémkölykök című családi akciósorozat első két részének fanyalgó európai kritikája, és az amerikai közönségsiker hatására, no és persze saját szórakozására végett elkészítette az immár trilógiává bővülő mes
Pálffy István: 222 szó az illemről
Körülbelül középiskolában kezd kínossá válni, ha unos-untalan letegeznek, és te sem találod a megfelelő köszönést. Meg ha valami fontosat szeretnél mondani, de nem tudod, hogy mikor és hogyan tedd. Ezért fogod értékelni Pálffy István 222 szó az illemről című könyvét.
Korunk hőse: a mérnök
A mérnök nem korunk hőse, hanem mindig is hős volt. Már a piramisok is, ugye. Egyszóval mérnöknek lenni nagyon menő dolog, de ma már annyiféle van belőle, hogy azért nem mindegy milyen. Gépész, építész, elektro, könnyű, vagy nehézipari esetleg anyag, hogy az erdő és a környezet kollegákról meg ne feledkezzünk.