Érsekújvár. A Regionális Művelődési Központ Tolerancia címmel karácsonyi és hanuka-koncertet rendez holnap 18 órai kezdettel. Közreműködik Ervin Schönhauser és Natalia Skljarenko. (szi)
Keresés
Már idén tető alá kerülhet az otthon
Nagykapos. A rendkívül kedvező időjárás is hozzájárulhat ahhoz, hogy az Ung-vidék központjában épülő nyugdíjasotthon még az idei év végén tető alá kerüljön. Bodnár Tibor, Nagykapos polgármestere lapunknak elmondta, hogy a mintegy 35 millió koronás beruházást teljesen állami támogatásból fedezik.
Egyelőre büdzsé nélkül
Érsekújvár. A városi képviselő-testület tegnapi ülésén elnapolták a jövő évre tervezett költségvetés megvitatását, mégis csaknem valamenynyi programpont tárgyalásakor a várható és remélt dotációkkal foglalkoztak.
Pályázati felhívás
Komárom. A város polgármestere és a városi művelődési központ ismét meghirdeti a Lehár Ferenc Nemzetközi Énekversenyt. A 2004. április 23-25. közt zajló rendezvényre operett és musical ária – szoprán, illetve tenor – kategóriában lehet nevezni.
Elfogadott költségvetés
Párkány. A képviselő-testület hétfői ülésén jóváhagyták a város 2004-re szóló költségvetését. A döntés értelmében a város jövőre mintegy 200 millió koronával gazdálkodik majd, ebből 78 milliót fordítanak fejlesztésekre.
Méregtelenít a Chemko
Kassa. Az őrmezői Chemko vegyi üzemből a rendszerváltás előtti évtizedekben olyan környezetszennyező, az emberi szervezetre is káros szerves anyagok kerültek a vízbe és a termőföldbe, amilyenekkel egész Európában nem találkoztak a szakértők. Emiatt megsemmisítésükre is egyedül a kelet-szlovákiai régióban van szükség.
Közelebb a pedagógusokhoz
Komárom. Január elsejétől Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) Komáromi Regionális Pedagógiai Központjának vezetője irányítja az érdekvédelmi és szakmai szervezet központi irodáját.
Elkelt a bejei kastély
Tornalja/Beje. Spanyol befektetők vásárolták meg Tornalja város önkormányzatától a bejei városrészben lévő, mára igencsak romossá vált egykori Szent-Ivány-kastélyt.
NAPTÁR
December 17
EGY GONDOLAT
„Különös, milyen elképesztő dolgokat tudnak művelni az igazi úriemberek, hogy megőrizhessék a nyugodt közöny látszatát.”
Ford Madox Ford
NÉVNAP
Lázár
Héber eredetű ősi név, jelentése: Isten a segítőm.
Mai húszéves fiúk
Oslo. A mai húszéves fiúknak rosszabb minőségű a spermájuk, mint a nyugdíjasoknak – állítja egy dán professzor. Az arhusi egyetem vizsgálatába húszéveseket és nyugdíjasokat vontak be, de a fiatal fiúknak átlagosan fele annyi életképes spermiumuk volt, mint idősebb férfitársaiknak.