Rozsnyó. Már több mint három hónapja aláírta a város a kassai JKM Parking System céggel azt a szerződést, amelynek alapján az említett cég a városban a parkolóhelyeket fogja működtetni.
Keresés
SORSOLTAK A MEGRENDELŐK KÖZÖTT
Kéziszótár és előfizetés
A Panta Rhei könyvesbolt és könyvkereskedés képviselői Nürnberger Dalma közjegyző és Bödők László vezérigazgató jelenlétében a karácsonyi ünnepek előtt sorsoltak azok között, akik megrendelték a szlovák-magyar, illetve a magyar szlovák kéziszótárt. Ezt a versenyt augusztusban hirdették meg.
Selye Karácsony a rászorulóknak
Komárom. Az idén először megszervezett „Selye Karácsony” elnevezésű jótékony gyűjtés során, melyet a Selye János Egyetemi Központ Hallgatói Önkormányzata kezdeményezett, közel 100 kilogramm ruha és sok-sok játék, könyv, CD, kazetta gyűlt össze.
Takarékoskodni kell, de az iskoláknak marad
Érsekújvár. December 22-i, rendkívüli ülésén a város képviselő-testülete kiegyenlített költségvetést fogadott el a jövő évre. Hosszas vita és egyeztetések jellemezték a december 16-i testületi ülést, melyen a büdzsé jóváhagyását elnapolták, a városi tanács ezzel kapcsolatos múlt heti értekezletén pedig úgy döntöttek, lerövidítik az egyes tételekhez fűzött magyarázatokat, hogy két nappal karácsony előtt, végre döntés születhessen.
NAPTÁR
December 27
EGY GONDOLAT
„Az én igazi gazdagságom, hogy soha nem tévesztem öszsze a szénsavval oldott bort, a hordóban érlelttel.”
Gérard Depardieu
NÉVNAP
János
Az Isten kegyelmes jelentésű héber eredetű név.
Megjött Queen Mary 2
London. Megérkezett állandó nagy-britanniai anyakikötőjébe, a dél-angliai Southamptonba minden idők legnagyobb és legdrágább luxus óceánjárója, amelyet a jövő év első napjaiban avat fel hivatalosan is a királynő. A Queen Mary 2 a csaknem 170 éves múltú brit hajózási társaság, a Cunard Line tulajdona.
Bajorországi hidegrekord a Kőtengerben
München. Mínusz 42,7 Celsius-fokkal az idei rekordhideget mérték a keddről szerdára virradó éjjel Bajorországban, a berchtesgadeni nemzeti park térségében.
Az idei csúcs mindössze 3,2 fokkal marad el minden idők németországi hidegrekordjától, amelyet 2001.
Tengerbe zuhant egy libanoni utasszállító
Cotonou. Tizennyolc személy élte túl az UTA libanoni légitársaság repülőgépének katasztrófáját a benini egészségügyi hatóság legfrissebb adatai szerint. A gép Bejrútba indult, a nyugat-afrikai Benin fővárosának repülőtere közelében azonban a tengerbe zuhant közvetlenül a felszállás után.
Több mint 190 halott Kínában
Peking. Kínában egy kútból nagy sűrűségű gáz szabadult el, ami felrobbant, megölve legalább 191 közelben tartózkodót.
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: Zatoichi (japán) sz., v. 15.45, 18 Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán (amerikai) sz., v. 20.30 MLADOSŤ: Frida (amerikai-kanadai) sz., v. 15.15, 17.30 Titkok (francia) sz., v. 20 TATRA: Órák (amerikai) sz., v. 17, 20 AU PARK – PALACE: S.W.A.T. – Különleges kommandó (amerikai) sz., v. 14.50, 17.