Párizs/Kairó. Az egyiptomi és francia szakemberek szerint most már egyértelműen kimondható, hogy nem terrortámadás miatt zuhant a Vörös-tengerbe január elején 148 utassal a fedélzetén egy egyiptomi repülőgép. A szakértők ezt a két fekete doboz elemzése után közölték.
Keresés
Fegyverszakértői bázisok
Bécs. Az ENSZ, az USA és Nagy-Britannia fegyverszakértői bázisok létrehozását kezdték meg titokban Líbiában azért, hogy felszámolják az észak-afrikai ország tömegpusztító fegyverek előállítását szolgáló programját – vált ismertté tegnap diplomáciai forrásokból Bécsben.
Új hadművelet Irakban
Bagdad. Katonai szakértők tájékoztatása szerint új hadműveletet indított néhány napja az amerikai hadsereg, hogy megtisztítsa Bagdadot a gerillasejtektől. A Vasakarat elnevezésű hadművelet valójában védekező jellegű, a gerillafőnökök és kincstárnokaik ellen irányul.
Iliescu az autonómiáról
Bukarest. Huszonnégy órán belül Románia legfelsőbb védelmi tanácsa elé kerül a székelyföldi autonómiatervezet ügye – jelentette be tegnap Ion Iliescu román államfő.
Megfenyegették Medgyessy Pétert
Budapest. Életveszélyesen megfenyegették Medgyessy Pétert – írta tegnap a Népszabadság. „Az ügy jellege miatt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom a dolgot” – jelentette ki a kormányszóvivő tegnap reggel az MTI kérdésére válaszolva.
Szivárog a pakisztáni atomtitok
Iszlámábád. Pakisztánban a hét végén őrizetbe vettek hét embert, akiknek közük lehet az egyre terebélyesedő botrányhoz: az ázsiai ország atomtitkokat adhatott át Líbiának, Észak-Koreának és Iránnak.
Elnökválasztási maraton kezdődött Amerikában
Washington. John Kerry massachusettsi szenátor imponáló győzelmet aratott az amerikai elnökválasztás első szakaszának nyitányát jelentő hétfői iowai előválasztáson, ahol a Demokrata Párt elnökjelöltségre pályázó politikusok mérkőztek meg egymással.
Alakulnak az alapítvány szaktestületei
Somorja. Hétfőn Somorján találkoztak az Illyés Közalapítvány tudománnyal és kutatással foglalkozó szaktestületébe delegált személyek.
Nincs több jogtalan lehallgatás?
Pozsony. A titkosszolgálatot felügyelő parlamenti bizottság hét tagja tegnap képviselői ellenőrzést tartott az ügynökség székházában. Viliam Soboňa bizottsági elnök szerint a szolgálat munkatársaitól a lehallgatási botrány során felmerült technikai jellegű ügyekben akartak tájékozódni.
Kinevezték a hivatalok vezetőit
Zólyom. Miklós László tegnap kinevezte a kerületi környezetvédelmi elöljárókat. A környezetvédelmi miniszter szerint bár politikai posztokról van szó, sikerült elérnie, hogy olyanok kerüljenek a hivatalok élére, akik szakmai háttérrel is rendelkeznek.