A munkatervek előkészítésének időszakában azért találkoztak a szervezetek képviselői, hogy az éves programjaikat egyeztetve a többiekkel együttműködve tegyék rendezvényeiket sokoldalúbbá, segítsék egymást azok megszervezésében.
Keresés
1956. március 13., Baja: 1037 cm
Az egy hónapig tartó technikai szünet után február 1-jétől ismét fogadja látogatóit a Duna Múzeum. Az újév első időszaki kiállítása az 1956 tavaszán a Duna magyarországi alsó szakaszán pusztító jeges árvízről készült fotókat mutatja be.
DUMA-KANYAR
Rovatunkban ezúttal a Karva és Lábatlan közti kompjáratról, a kereskedelmi szakközépiskola névváltoztatásáról, a Balassa év eseményeiről és a kisállattemető létrehozásáról Horányi László színész-rendező, Hunyadi Tamás rádiós- televíziós újságíró és munkatársunk, Sinkó Gyula mondja el véleményét.
1.
Kellene egy kedilekk
A Garveyard at Maximum egy jókedvű punk-rock formáció, nem ma léptek le a falvédőről. Sőt, az óvodát is kinőtték, legalább 6-7 éve együtt a banda. Idővel bővült a tagság, az alap felállást – három gitár, dob, ének – ma már egy virtuóz trombita is erősíti. Tavaly karácsony táján megjelent a csapat első, hivatalos EP CD-je a PIAR Records kiadónál. Papp Lajossal, a zenekar énekes-gitárosával a Kellene egy kedilekk című új lemezről beszélgettünk.
Díjátadás régiós sikerekkel
A 2003-as év legjobb megyei sportolóit jutalmazta a héten a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Sportigazgatósága, valamint a Komárom-Esztergom Megyei Sportszövetség a 24 óra szerkesztőségével közösen. A meghirdetett kategóriákban nagy sikereket értek el megyénk sportolói és csapatai.
Nehéz meccsen nyert a dorogi röplabdacsapat
KÉZILABDA
A női kézilabda NB I. 17. fordulójában elmaradt a meglepetés, az Esztergomi KSE súlyos vereséggel távozott az FTC otthonából. Már az előjelek sem voltak bíztatók, hiszen a Laurencz-csapat mindössze tíz egészséges játékossal vette fel a küzdelmet a bajnokesélyes Fradi ellen.
Megjósolta Vitéz János a jövőt?
A héten Esztergom vendége volt Szántai Lajos művelődéskutató. Előadást tartott Esztergom történelmi jelentőségéről és magyar királyainkról egy olyan szemszögből, amiről történelemkönyveinkben nem olvashattunk. Az érdekes estéből idézünk fel néhány gondolatot, mely kielégítőbb magyarázattal szolgál népünk sorsának alakulásáról.
PROGRAMAJÁNLÓ
KONCERT
Don Vito Pizzéria és Étterem (Visegrád, Fő utca 83. Tel.: 06-26/397-230): Ma este: Someway Baby koncert. Szombaton, 7-én: Pege Aladár Quartet koncert. Vasárnaponként a Don Vito pacsirtája, Kitty énekel és zongorázik.
Molothow Liget (Esztergom, Bajcsy-Zsilinszky u. 4.
Dunakorzó Kávézó
Esztergom kedvelt sétáló helyeinek toplistáját tapasztalati tények alapján a Kis-Duna part vezeti. Öreg platánfák vigyázó szemei alatt főként a langyosabb idők beköszöntével, de most a fehér hóval lepett sétányon is szívesen andalognak az emberek.
Az Ister-Garnum közgyűlése
Az Ister Granum Eurorégiót tavaly novemberben, közel száz magyarországi és szlovákiai település polgármestere alakította meg. Az egyesület szerdán délelőtt tartotta idei első közgyűlését, Esztergomban, az egykori Vármegyeháza dísztermében.